Tudja, mit olvas egy magyar Nobel-díjas?

„Amikor gimnazista voltam, nagyon szerettem az irodalmat. Számos verset megtanultam, rajongtam Vörösmarty Mihályért, később pedig Ady Endréért. A prózaíróink közül először Jókait szerettem, majd a romantika után a realizmust: szinte megállás nélkül bújtam Németh László műveit, az egyetem alatt viszont szépirodalom olvasására már kevesebb idő jutott.

Jelenleg 6-8 óra a napi olvasásadagom, de ezt zömmel a jelenlegi munkánkhoz kapcsoló szakirodalom minél alaposabb megismerése teszi ki.

Idén kéziratban olvastam Szabó Csaba Elpazarolt orvostudomány című kötetét. A könyvet merész kiáltványnak gondolom, ami minden becsületes és elkötelezett tudós nevében leleplezi az orvosbiológiai kutatás jelenlegi, elkeserítő állapotát. Szabó professzor alapos elemzést ad az észszerűtlen kutatásiösztöndíj-odaítélési rendszerekről, a korrupt publikációs gyakorlatokról, és átfogó reformokat sürget.

Hasonlóan izgalmas volt nekem Eric Topol Super Agers című kötete, amely azt tárja fel, hogy a hosszú élet titka nem az öregedésgátló tabletták csodájában rejlik, hanem a legtöbbet a tudományos fejlődés tehet ezért. Dr. Topol számos kutatásra támaszkodva mutatja meg, miként egyengeti az utat a modern tudomány a hosszabb, egészségesebb élet előtt. Az egyik legfrissebb olvasmányélményem Friderikusz Sándor Eddig című könyve.

Nagyon kíváncsi voltam rá, hogyan jut el egy nyíregyházi gyerek oda, ahova ő eljutott, és ebből a kötetből mindez kiderül, ahogyan az is, mi hajtja előre a szerzőt, és hogy mi módon győzi le a nehézségeit.

Eszembe jut aztán a saját könyvem, az Áttörések, amit angolul és magyarul is rengetegszer olvastam végig, mielőtt megjelent. A végén már el sem tudtam képzelni, kit fog vajon érdekelni egy kutató unalmas élete. Most pedig a Báró Wenckheim hazatért olvasom, amit Krasznahorkai László személyesen ajándékozott nekem. Sok figyelmet igénylő, elgondolkodtató mű.”