Ahogy arról lapunk is beszámolt , a múlt héten az IVY után a szombathelyi TDK üzemében is kimutatták a koronavírus fertőzést az egyik dolgozónál.
A hírt a cég is megerősítette lapunknak.
Úgy tudni, a férfit a Németországban járt szülei fertőzték meg.
A TDK közölte, megkezdődik a kontaktkutatás és a cég dolgozóinak tesztelése.
Az elmúlt napokban 70 fő tesztelése fejeződött be, közülük mindenkinek negatív lett az eredménye – közölte hétfőn lapunkkal a cég.
Ugyanakkor egy másik területen dolgozónál is kimutatták a betegséget, így 30 újabb főt kezdenek tesztelni ezen a héten.
Lapunk információi szerint a két fertőzésnek nincs köze egymáshoz, és mindkét érintett tünetmentes.
Az esetekkel kapcsolatban a cég azt közölte lapunkkal.
"Az összesen mintegy száz fő tesztelésének költségét teljes egészében a vállalat állja.
Az érintett 2 fő a jelenleg érvényben lévő országos egészségügyi protokoll alapján hatósági karanténban van, és egészségessé nyilvánítását követően kezdheti meg újra a munkát.
Mivel egy világjárvány idején a hivatalos egészségügyi protokoll minden elemének szigorú betartása mellett, minden személyes és vállalati óvintézkedés ellenére is előadódhatnak megfertőződések, a vállalat kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az érintett kollégákat sem a munkatársaik, sem a környezetük részéről ne érje semminemű megbélyegzés. A vállalat fontosnak tartja azt is, hogy a munkatársak a járvánnyal kapcsolatban minden intézkedésről és fejleményről azonnali, hiteles és őszinte tájékoztatást kapjanak.
A nagy számban elvégzett tesztelés azt szolgálta, hogy a vállalat a fertőzés kockázatát a lehető legkisebbre csökkentse. Az érvényben lévő hivatalos egészségügyi protokoll, különösen a maszkhasználat és a távolságtartás szigorú betartása elősegíti, hogy a TDK-nál minden munkatárs biztonságos körülmények között dolgozhasson."

