Legyen az vasárnap, ünnepnap vagy akármilyen munkaszüneti nap, a Falco gyár kéménye folyton ontja magából a fehér füstöt – ahogy az a fotóinkon is látszik. A vasárnapi boltbezárásos roham után azért felmerül a kérdés, hogy a gyári munkásokat mikor sajnálja meg a kormány, hiszen a jelek szerint ők nemcsak a hétvégéket nem tölthetik családi körben, hanem az ünnepnapokat sem.
Persze, a törvény tud nagyon megengedő is lenni, főleg ha az emberek dolgoztatásáról van szó. Az új és javított munka törvénykönyve tartogat pár érdekes passzust, például azt, ami kimondja, hogy teljes munkaidő esetén évi 250 óra rendkívüli munkaidőt rendelhetnek el a munkáltatók, igaz, ehhez baleset, elemi csapás, súlyos kár, továbbá az egészséget vagy a környezetet fenyegető veszély megelőzése, vagy elhárítása, valamint vagyonvédelem érdekében kerülhet sor.
A vaskohót sem lehet csak úgy lekapcsolni…
A törvény egy másik bekezdése azonban lehetővé teszi, hogy egy cég munkaszüneti napokon is üzemeljen, ha a gyártási technológiája miatt erre szükség van. Jellemzően ez olyan gyártóberendezések miatt szükséges, amelyeket egyszerűbb és költséghatékonyabb folyamatosan üzemeltetni, mint egy-két napra leállítani és újraindítani.
Mellesleg a közfeladatot ellátó munkahelyek (például kórházak, mentőszolgálat) sem zárhatnak be, és a közműszolgáltató cégeknél sincs „karácsony”, mert például a víz folyamatos megléte már létkérdés és nem opcionális. Talán ezekkel a nyitva tartásokkal nincs is semmi baj, amíg a munkaszüneti napokon dolgozókat rendesen megfizetik, pótlékokkal (már amit még nem töröltek el törvényileg) együtt.