Ha a belügyminisztérium is jónak látja, teljes hosszában megújul a szombathelyi Szigligeti utca

Ráfér a felújítás, az biztos.

A szombathelyi utak felújítása hosszú évek óta állandó vitákat gerjeszt, túl sok a rossz állapotú utca és túl kevés a pénz. A városi közgyűlés tavaly elfogadott ugyan egy három évre szóló, és összesen hárommilliárd forintba kerülő komplex programot, de úgy tűnik, ez inkább csak iránymutatás volt.

Felújítják a Szigligeti utcát
Forrás: googlemaps.com

Pénz ugyanis nincs, legalábbis annyi, amit eredetileg erre a célra szántak. Az idén egymilliárdot kellene költeni az utakra, járdákra, de mintegy 450 millió van, ez is úgy, hogy a múlt heti közgyűlésen Parkolási és közlekedési koncepció, Képtár, Víztorony felújítása, tízéves pályázat a helyijáratra 2018. April 26. 08:22 a tavalyi pénzmaradvány felét, 114 millió forintot is ide csoportosítottak át.

Felújítják a Szigligeti utcát
Forrás: googlemaps.com

A városban sok olyan utca van, ahová autóval már veszélyes bemerészkedni, a kátyúk komoly nyomokat tudnak hagyni a futóművön. Az egyik ilyen a Szigligeti utca, az utca egyik felét, a Táncsics Mihály utca és a Brenner Tóbiás körút közötti szakaszt már betervezték, de most úgy tűnik, a folytatás, a Táncsics Mihály utcától a Körmendi útig tartó részt is fel tudják újítani az idén.

Felújítják a Szigligeti utcát
Forrás: googlemaps.com

Ehhez azonban meg kell nyerni a belügyminisztérium által kiírt pályázatot, a képviselők a múlt héten döntöttek arról, hogy a város indul a pályázaton. És, hogy miért éppen a Szigligeti utca második szakaszára pályáznak? Azért, mert itt lehet kihasználni maximálisan a pályázati lehetőséget.

A kiírás szerint ugyanis csak egy utcára lehet pályázni, maximum 40 millió forintos támogatásra, és úgy, hogy a pályázati támogatás az összes költség maximum 50 százaléka lehet. Az utca második, 314 méteres szakasza 97,6 millióba kerül, és így le lehet hívni a teljes, 40 százalékos pályázati támogatást. Persze, ehhez nyerni kell.

Felújítják a Szigligeti utcát
Forrás: googlemaps.com

Az utakra, hidakra egyébként további pályázatok is várhatóak, a közgyűlésen az is elhangzott, hogy ha a vagyongazdálkodás bevétele a tervezettnél magasabb lesz, akkor abból is csoportosítanak át ide pénzt.

Az biztos, hogy a szombathelyi utakra bőven lehetne költeni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet