Ott voltunk a Sárvári bogártalálkozón, képgalériát is hoztunk haza.
A sárvári bogártalálkozó egyre népszerűbb, hatalmas tábort vonz, és immár ötödik alkalommal rendezték. Kezdetben a Szajki tavaknál nyüzsögtek a bogarak, onnan tették át székhelyüket Sárvárra, több országból is érkeztek Volkswagenek.
A pénteki táborverés után tájékozódási versennyel indultak a programok. Szombaton színpadi műsorok, ügyességi versenyek, bográcsozás, szalonnasütés, városi felvonulás és éjszakai fürdőzés volt a program. Idén is gazdára talált egy műszakis bogár, a tombola fődíjaként, amit egy pécsi nyert meg. Beszéljenek helyettünk a képek, a lentebbi fotókra kattintva képgaléria nyílik, még több szuper verdával.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.