A DK szóvivőjének közlése szerint szerdán egy ismeretlen rálőtt a Demokratikus Koalíció újbudai irodájára.
Barkóczi Balázs azt mondta, hogy a támadás során az irodán több lyuk keletkezett, az épület ablaka is betört. Az irodában az eset idején senki sem tartózkodott, így személyi sérülés nem történt.
Úgy értékelt, a tettes kifejezetten a DK-t akarta megtámadni. Az iroda kívülről a Demokratikus Koalíció logójával és arculati elemeivel van lefóliázva - jelezte.
Barkóczi Balázs közölte, hogy a párt feljelentést tesz az ügyben.
A szóvivő úgy fogalmazott: "ide vezet a végtelen uszítás és a kormányzati gyűlöletpolitika". Felszólította a Fideszt és a kormányt, hogy hagyjon fel az uszítással és a gyűlöletpolitikával, "mielőtt ennél nagyobb baj történik".
Bakai-Nagy Zita, a DK újbudai alpolgármestere elmondta, hogy a helyszínelő rendőrök szerint egy olyan fegyverrel követhették el a támadást, amely nem minősül lőfegyvernek, de alkalmas lehet súlyos sérülés okozására vagy akár emberélet kioltására is. A hátramaradt golyókat a helyszínelők úgy vitték el, hogy alkalmas legyen DNS-vizsgálat elvégzésére is, így a DK bízik abban, hogy ez meg is megtörténik - tette hozzá.
A politikus hangsúlyozta, hogy az irodának otthont adó utca elején egy térfigyelő kamera is van, ezért annak felvételeit a rendőrség elemezni tudja.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság közlése szerint a rendőrségre 2020. február 12-én 16 óra 02 perckor érkezett bejelentés arról, hogy Budapest XI. kerületében, a Kaptárkő utcában megrongálták egy iroda két ablakát. A helyszíni szemle során a rendőrök az irodában találtak egy-egy 0,8 centiméter átmérőjű csapágygolyót, melyeket nem lőfegyverből lőttek ki.
A csapágygolyókat a rendőrök lefoglalták és szakértői vizsgálatra megküldték.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. kerületi Rendőrkapitánysága garázdaság vétség miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.