A kötcsei pikniken európai változásban reménykedtek a felszólalók.
Ahogyan kora délután Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója már említette, a kötcsei pikniken a jövő évi EP-választás volt a legfontosabb téma.
Ahogyan 2010-től folyamatosan, a Fidesz most is abban reménykedik, hogy a politikájukat támogató erők szereznek többséget az Európai Unióban, ki is adták a jelszót: „Brüsszelben változást kell elérni!”
Bejelentették, hogy ősszel tisztújító kongresszust tart a Fidesz, ahol véglegesítik a párt EP-listáját és programját.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!