Vas megye is a nagy fenyőfatermelők között van

A piacra kerülő fák nem erdők „kiirtásából” erednek, hanem célültetvényekről származnak.

Megkezdődött a „karácsonyfák” kitermelése a hazai fenyőültetvényeken – tájékoztatott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete - írja az economx.hu.

Magyarországon 3000-3500 hektáron folyik kifejezetten karácsonyfa értékesítési célú fenyőtermesztés, ez – ideértve a forgalmazást is, ezek 600-700 családi gazdaságnak ad munkát. Őket is segíthetjük a hazai fenyő választásával.

Hazánkban évente 1,8-2 millió darab karácsonyfa talál gazdára, nem lesz hiány az idei szezonban sem. A választékban továbbra is meghatározók a luc-, az ezüst-, és a nordmann fenyők. Mintegy háromezer hektáron termesztenek fenyőfát, főleg Vas, Zala, Somogy megyében, de az Északi-középhegységben – a Mátra és a Bükk környékén –, valamint Nógrád megyében.

A fák kitermelése jellemzően november második felében kezdődik meg, először a földlabdás fenyőfákkal, amelyet az exportra szánt fák követnek.

A környező országokba, a román és szlovák piacra vegyesen kerülnek a fajták. Importként pedig főleg nordmann fenyő érkezik, a behozatal mennyisége jellemzően 500 ezer darab, de immáron a hazai nordmann-termelés is jelentős.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság