Vasi díjugratók zágrábi sikerei

Öt első, két második és egy harmadik helyezést értek el a nemesbődi és jáki lovasiskola versenyzői.

Négy ország lovasai vettek részt Zágrábban a Lipanjski Turnir 2014 díjugrató versenyen. Magyarországot a háromnapos megmérettetésen három vasi lovas képviselte: Bosits Boglárka és húga, Bosits Bíborka a nemesbődi Bosits Farmról a Dobrády Lovasiskola színeiben, és Fajka Dávid a jáki lovasiskola képviseletében.

Bíborka lovával az akadály felett
Nyugat.hu

Az erős mezőnyben mindhárman erősbítették a magyar díjugrató lovassport jó hírét. Bogi és Bíborka kadet kategóriában indultak. Előbbi Bronz Tour-ban 110 cm magasságon második, 120 cm-en első és második, 125 cm-es Silver Tour-ban ötödik helyen végzett, utóbbi B1 versenyszámban két első helyezést ért el. Fajka Dávid felnőtt kategóriában két versenynapon is első lett, 120 cm-en pedig negyedikként végzett. A 130 cm-es magasságú Derby számban – amely 26 akadályú pálya – bronzérmet szerzett.

- Nagyon színvonalas verseny volt. Minden körülmény megfelelt a versenyzéshez, biztos ezért sikerült mindhármunknak ilyen jól. Jó kis csapatot alkottunk testvéremmel és Dáviddal. Jó volna még sok ilyen versenyen részt venni. Szeretném megköszönni szüleimnek, hogy lehetővé teszik számunkra, hogy ilyen helyekre eljuthatunk, Dávidnak pedig a szakmai felkészítést - nyilatkozta a verseny után a 12 éves Boglárka, aki 2012-ben gyermekkorosztályban már országos bajnoki címet is szerzett, s amiről annak idején mi is beszámoltunk.

Boglárka ugratás közben
Nyugat.hu
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport