Vasvár 654 millió forintot kapott karácsonyra a kormánytól

A városi strandra költik.

Azt már megszokhattuk, hogy év végén bőkezűbb a magyar kormány, mint általában. Ilyenkor fordul elő, hogy olyan sok szervezet, település, projekt kap komoly pénzeket, hogy azt sem a sajtó, sem a közvélemény nem tudja lekövetni.

Lapunk a Magyar Közlöny december 22-i számában szúrta ki, hogy Vasvár is azok között van, ahova komolyabb ajándékot hozott Jézuska.

Egy Orbán Viktor miniszterelnök által jegyzett határozat szerint a Vas megyei kisváros számlájára 654 millió forint lesz átcsoportosítva a Gazdaságvédelmi Alapból. Az összegre nem kell pályázni, és nem is kell visszafizetni.

A rendelet szerint a pénzt az önkormányzat a termálfürdő működésére költi, azon belül is ingatlanvásárlás, tervezési feladatok és kútfelújítás van nevesítve.

A város honlapján mindenesetre nem találtunk a fürdő fejlesztésével kapcsolatos projektleírást.

A vasvári fürdő kedves, szerethető hely
Vasvar.hu

Találtunk viszont egy év eleji polgármesteri interjút, amiben fürdőfejlesztésről és a termálkút javításáról beszélt.

Ami az ingatlanvásárlást illeti: el tudjuk képzelni, hogy az önkormányzat a kormányzati pénzből megvásárolja a fürdőt.

Ugyanis az a helyzet, hogy az most a Budapesten bejegyzett, Szentkút Kft. tulajdonában van, tőlük bérli jelképes összegért a város; és egyben működteti is. Az Opten adatbázisa szerint a cég évek óta masszívan ráfizetéses: a tavalyi évben 800 ezer forint bevétel mellett közel 10 millió forint veszteséget termelt.

Egyébként a fürdő üzemeltetése is veszteséges.

Egy korábbi közgyűlésen a polgármester arról számolt be, hogy a létesítmény éves szinten 7-8 millió forint veszteséget jelent a város költségvetésének, de az önkormányzat ezt bevállalja a helyiek életminősége érdekében.

A fürdőt nemcsak a vasváriak látogatják, ami nem csoda: saját tapasztalatunk alapján egy nagyon családias, jó hangulatú, kellemes hely, ahol még az árak sem szabadultak el.

A támogatással kapcsolatos kérdéseinket pedig még az ünnepek előtt elküldtük az önkormányzatnak, mihelyst jön válasz, megosztjuk olvasóinkkal.

A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság