Ferencz Csaba ezúttal egy hármassal segítette a magyar válogatottat.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott pénteken délután Oberwartban lépett pályára edzőmeccsen. A Négy Nemzet Tornáján a mieink első ellenfele Portugália volt.
A magyar csapat az első negyedben még jól tartotta magát, ám a második és harmadik játékrészben ellépett az ellenfél, így hiába nyerte meg kilenc ponttal az utolsó negyedet Sztojan Ivkovics csapata, 76-70-es vereség lett a vége.
A mieinknél egy vasi játékos jutott szóhoz: a körmendi Ferencz Csaba egy hárompontossal segítette a csapatot.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!