Vereséggel kezdett a VSA az NB I-ben

A szombathelyi röplabdások tartalékosan álltak fel, és simán kikaptak Nyíregyházán.

Nem elég a 6,5 órás utazás, még a mérkőzés eleje is tartogatott meglepetéseket a szombathelyi csapat számára. Adminisztrációs hiba miatt az érvényes sportorvosi engedélyeket tartalmazó sportolói igazolványt a szövetség nem küldte vissza, így hiába nem követtek el hibát az Akadémisták négy játékosukat, Horáth Dórát, Mikos Patríciát, Magyar Lizát és Takács Dorotit nem engedték pályára lépni a játékvezetők. A hiányzók sorát gyarapította Mohl-Benesóczky Anna, aki munkahelyi elfoglaltsága miatt nem tarthatott a csapattal. A három kulcsjátékos hiánya jelentős hátrányt okozott a VSA-nak, ami rányomta a mérkőzés egészére bélyegét.

A szokatlan felállás és a megilletődöttség már az elejétől érződött a csapat játékán. A rutinos több százszoros válogatott Erdősné Balogh Erika, valamint Botos Fruzsina jól összefogták a fiatal társaikat, így már az elejétől magabiztosan húzott el ellenfelétől a hazai csapat. A VSA nem talált fogást ellenfelén. Egy-egy szép támadásból, védekezésből lehetett arra következtetni, hogy többet tudnak a mutatott játéknál a vendégek.

A második játszmát remekül kezdte a VSA. Feljavult nyitásainak és bátrabb támadójátékának köszönhetően a játszma közepéig többször vezetett ellenfele előtt. A végjátékra azonban visszaállt a papírforma és rutinosan kihasználta a nyíregyházi csapat a VSA megingásait.

A harmadik játszma elején kiváló nyitásainak köszönhetően óriási előnyre tett szert a hazai csapat. Ettől teljesen összezuhant a VSA, így ebben a játszmában nem tudott ellenfelével lépést tartani.

A jó képességű nyíregyházi csapat magabiztosan hozta a kötelező győzelmet. Helyenként szép játékkal, okos támadásokkal és sokat sejtető mezőnyjátékkal. A szombathelyi lányok első NBI-es mérkőzésükön megilletődötten, a kulcsjátékosaikat nélkülözve nem tudtak felnőni a magasabb feladathoz. A mérkőzés egyes szakaszaiban elfogadható volt a mutatott játék, azonban még sokat kell javulniuk hozzáállásban és bátorságban is.

Balázs István vezetőedző (Fatum_Nyírsuli): Szép számú közönség előtt magabiztosan nyertünk. Játékosaim stabil teljesítményt nyújtottak, így a vártnál könnyebb győzelmet arattunk.

Mucsi Péter(VSA): A szövetség a vissza nem küldött könyvekkel már a mérkőzés előtt jelentősen befolyásolta a játékunkat, lefejezte a csapatunkat. A nézőtérre száműzött kulcsembereink hiányát egy a Nyíregyházánál gyengébb játékerejű csapat ellen sem tudjuk elviselni. Gratulálok a Nyíregyházának a könnyed győzelméhez. Az első lépéseket megtettük a legmagasabb osztályban. Még tipegünk, botladozunk, de előbb vagy utóbb képesek leszünk járni.

Junior:
Fatum-Nyírsuli – Vasi Sport Akadémia 3:0 (12, 9, 18)

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport