A vérünket igen, de a vizeletünket nem adhatjuk a szombathelyi kórházban

A közelmúltban már a vérvétel is kiköltözött az SZTK épületéből, méghozzá ideálisnak tűnő helyre, a Markusovszky Kórházba. Nem is rosszak a körülmények, csakhogy…

Még a múlt év vége felé mentem vérvételre az új helyre, a Markusovszky Kórház szülészeti tömbjének földszintjére. Vittem magammal a vizelettel telt kémcsövet, amely azonban éppen a kórház udvarán megrepedt. Semmi vész gondoltam, hiszen mindig tartanak ilyen üvegcsöveket, s van illemhely is, ahol elvégezhetem a dolgomat.

Egy nagyon fiatal- minden bizonnyal kezdő – asszisztens hölgynek mutattam a beutalót, majd elmeséltem, hogy megrepedt a vizeleti cső, s kérek egy másikat, hogy pótoljam a benne lévőt. Azt már nem - jött a meglepő válasz, ugyanis csak otthonról lehet vizeletet hozni, a kórházi WC-ből nem fogadják el. Első hallásra nem tudtam, hogy nyeljek vagy köpjek, de a szabály az szabály, így kértem a doboznyi kirakott kémcsőből egyet, hogy otthon legyen miben szabályosan belevizelni. Azt sem lehet - jött az ismételt elutasító válasz, csak akkor kaphatok, ha már kijöttem a vérvételről. No, ez aztán kiverte a biztosítékot, és kissé megemelt hangon tájékoztattam az asszisztensnőt, hogyha egyszer be sem megyek vérvételre, akkor hogyan kaphatok vérvételi csövet visszafelé. Mire a válasz: adok én a nélkül is, hogy háborogna. Puff neki!

L.E.

A folyosón visszafelé tartva beugrottam a legközelebbi, úgynevezett látogatói WC-be, hogy fertőtlenítsem a kezemet. Az egyetemi oktatókórház vérvételi részlegénél lévő mellékhelyiségben azonban sem szappant, sem kéztörlőt, de toalett papírt nem találtam (az igazsághoz tartozik, hogy ez nem mindenütt van így a kórház területén). De uram bocsá’, hol kellene leginkább szappannak vagy valamilyen fertőtlenítő folyadéknak lennie, ha nem a vérvételnél, ott, ahol leszedik a páciensek a véres vattákat, ragasztószalagokat, vizeletes lehet a kezük. Lehet, hogy ezt is csak otthon lehet megtenni?

Hazafelé menet a kisebb csata árán megszerzett kémcső birtokában elgondolkodtam. Mi az, hogy éppen a kórházi illemhelyen nem lehet vizeletet adni a vérvételhez? Ott, ahol még fertőtlenítés is van. Ki tudja, hogy az otthoni WC-k milyen tisztaságúak, milyen állapotban vannak? De onnan már elfogadják a vizeletet. Eszembe jutott, amikor még az SZTK épületének lerobbant illemhelyén műanyag pohárban is lehetett vizeletet adni, ha valaki elfelejtett volna vinni. Szó nélkül adtak kémcsövet is. S például a szakorvosi rendelőintézetek urológiai szakrendelésén is a helyi WC-ben kell pohárba pisilni, s nem kell a betegnek hazamennie, majd a vizelettel visszajönnie. De a legnagyobb kérdés: ha a járóbetegektől csak otthonról hozott vizeletet fogadnak el, akkor a kórházban ápolt betegek hol adják le a vizeletüket? Ha nem a WC-ben, akkor talán különálló, speciális helyiségeket alakítottak ki erre a célra a számukra? Ugye mennyire nonszensz és nevetséges?

L.E.

Néhány hét múlva ismét vérvételre kellett mennem. A jóval idősebb asszisztensnő már vita nélkül adott vizeleti célra csövet a dobozból, akár kettőt is, de ő sem engedte, hogy a helyi WC-ből vigyék be a vizeletet a feledékeny páciensek a vérvételre. Csakis otthonról. Kifelé tartva a vérvételi helyiségből, ismét benéztem abba a bizonyos látogatói illemhelyre. Láss csodát, találtam WC-papírt és kéztörlő papírt is (jobb később, mint soha). A szappantartóról eltűnt a „Szappany” (valaki tréfás kedvében volt) felirat, és üres volt. Se szappan, se más fertőtlenítő (s tudtommal továbbra sincs, sőt már a piszoár is hiányzik). Lehet, hogy a kórházban úgy gondolják, elég a csapi víz és a kéztörlő a fertőtlenítéshez? Lelkük rajta.

Képaláírások: vervetel1 Felirat nincs, de „szappany” sincs vervetel2 Vizeleti csövek a dobozban. Viheted, nem viheted?

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Vélemény