Ezért gyűjtöttek vért a népszerű kosarasnak. Bár még az intenzív osztályon van már stabilizálódott az állapota.
0 RH negatív vér adására intéztek felhívást tegnap Simon Kristóf barátai, ismerősei, szurkolói. Az idén nyáron a Falcóból a Pécsbe igazoló játékos vasárnap lett rosszul, vért hányt és erőtlennek érezte magát. Sürgősen kórházba szállították, ahol az intenzív osztályon helyezték el, gyomorfekélyt diagnosztizálva nála.
Simon Kristóf most már jól van, stabilizálódott az állapota
Vágvölgyi Bálint
Azóta rengetegen jelentkeztek irányított véradásra. Sikerült is elegendő vért pótolni a játékos szervezetében, akinek mára stabilizálódott az állapota. A család úgy tájékoztatta lapunkat, hogy Kristófot továbbra is bent tartják a kórházban, ám irányított véradásra már nincs szükség. Természetesen ha valaki szeretne vért adni, az a szombathelyi Vérellátó állomáson továbbra is megteheti.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.