Vettel nyerte az őrült versenyt, a 30. Magyar Nagydíjat

Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája győzött ma a Hungaroringen. Győztes nyilatkozatokkal.

A 28 éves versenyző idén másodszor, pályafutása során pedig 41. alkalommal nyert futamot, ezzel az örökrangsor harmadik helyén utolérte a legendás brazil Ayrton Sennát. A Ferrari legutóbb 2004-ben, a hétszeres vb-győztes német Michael Schumacher révén ünnepelhetett Mogyoródon, ahol Vettelnek mostanáig nem sikerült győznie. A német pilóta a múlt hét pénteken elhunyt francia Jules Bianchinak, a Ferrari saját nevelésű pilótájának emlékére ajánlotta a diadalt.

Hoszteszek a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság 30. Magyar Nagydíja előtt
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A meglehetősen kaotikusan alakuló versenyen az orosz Danyiil Kvjat (Red Bull) lett a második, míg csapattársa, az ausztrál Daniel Ricciardo a harmadik. A vb-címvédő brit Lewis Hamilton (Mercedes) hatodikként ért célba megelőzve márkatársát és összetettbeli legnagyobb riválisát, a német Nico Rosberget, aki a nyolcadik helyen végzett, így előbbi 17-ről 21 pontra növelte előnyét pilóták versenyében.

A rajt pillanatai a 30. Magyar Nagydíjon
MTI Fotó: Kovács Tamás

A McLaren a szezon során először szerzett mindkét autójával pontot, mivel a spanyol Fernando Alonso ötödik, a brit Jenson Button pedig kilencedik helyen ért célba.

A rajtot először el kellett halasztani, a pilótáknak pedig újabb felvezető kört kellett megtenniük, mert a brazil Felipe Massa (Williams) nem jól foglalta el a helyét a rajtrácson. A versenytávot ennek megfelelően 70-ről 69 körre módosították. A második indítás aztán már sikeres volt, a két Ferrari elképesztően látványosan startolva megelőzte a két Mercedest. Az élre Vettel állt, őt Kimi Räikkönen követte, a harmadik helyért pedig nagy csata kezdődött Rosberg és Hamilton között. Utóbbi aztán a pálya hátsó részén lecsúszott az aszfaltról, átvágott egy kanyart, s mivel a sóderágy jelentősen lelassította, tizediknek sorolt vissza a mezőnybe.

A verseny egyharmadához közeledve Hamilton - részben a boxkiállások miatt - már az ötödik helyen száguldott, az élen továbbra is Vettel, Räikkönen, Rosberg volt a sorrend. A brit világbajnok aztán a 20. körben állt ki kereket cserélni, egy körrel később csapattársa, Rosberg is a boxban járt, majd az élről Vettel, aztán a negyedik helyről az ausztrál Daniel Ricciardo (Red Bull) következett. A 23. körben Räikkönen is friss abroncsokat kapott. Az első boxkiállások után így az élmezőnyben maradt a Vettel, Räikkönen, Rosberg sorrend, Hamilton pedig a negyedik helyért kezdett csatázni Ricciardóval.

Nico Hülkenberg, a Force India csapat német versenyzője balesetet szenved a 30. Magyar Nagydíjon
MTI Fotó: Kovács Tamás

A 29. körben Hamiltonnak sikerült megelőznie ausztrál riválisát, hátránya azonban ekkor már 34 másodperc volt az élen száguldó Vettellel szemben. A 42. körben a második helyen haladó Räikkönen jelezte a csapatnak rádión, hogy valamilyen műszaki problémája van, ezt a köridők is alátámasztották, Rosberg és Hamilton ugyanis egyre közelebb ért a finn versenyzőhöz. Egy körrel később a német Nico Hülkenberg (Force India) autójáról a célegyenes végén egyszerűen letört az első szárny, az autó pedig irányíthatatlanul csapódott a gumifalba. Hülkenberg sérülés nélkül megúszta az esetet, a versenybíróság azonban a pályára küldte a biztonsági autót, amely a célegyenesben a boxutcán keresztülhajtva vezette fel a mezőnyt azért, mert a pályára került törmeléket így tudták a leggyorsabban és a legbiztonságosabban eltakarítani. A mezőnyből mindenki behajtott a boxba, amikor a Safety Car kigurult a Hungaroringre, a sorrend az újraindítás előtt Vettel, Räikkönen, Rosberg, Hamilton volt az első négy helyen.

A biztonsági autó 20 körrel a leintés előtt engedte el a mezőnyt, Vettel megtartotta az első helyet, Rosberg viszont azonnal elment Räikkönen mellett, közben Hamilton Ricciardóval ütközött, letört egy darab az autójának első vezetőszárnyából, így visszaesett hatodiknak. A brit címvédőnek ki kellett mennie a boxba, hogy új szárnyat kapjon, ennek nyomán egészen a 13. pozícióig csúszott hátra.

Räikkönen autója 15 körrel a leintés előtt gyakorlatilag végleg megadta magát, közben Hamilton boxutca-áthajtásos büntetést kapott, mert a versenybíróság úgy ítélte meg, ő okozta az ütközést Ricciardóval.

Sebastian Vettel a 30. Magyar Nagydíjon
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A győzelemért így Vettel, Rosberg és Ricciardo maradt harcban, közöttük az utolsó tíz kör kezdetén alig több mint másfél másodperc volt a különbség. A nagy csatában Rosberg és Ricciardo kevéssel a befejezés előtt összeakadt, az ausztrál első szárnya eltört, Rosberg pedig hátsó defektet kapott, ezzel le kellett mondania a dobogós helyezésről. A különböző büntetések miatt Kvjat előre került a második helyre, s a célig megtartotta pozícióját, Ricciardo pedig a vezetőszárnyának kényszerű cseréje ellenére felért harmadiknak.

A világbajnokság egy hónap múlva, augusztus 23-án, Belgiumban folytatódik.

Mindhárom dobogós megemlékezett a héten elhunyt versenytársukról

Nehéz hetünk volt, ez a verseny elsősorban Jules Bianchi emlékéről és neki, illetve a családjának szól. Mindannyian tudtuk, hogy előbb-utóbb a Ferrari család tagja lesz, ezért az elvesztése számunkra még nehezebben feldolgozható. Maga a futam a remek rajt után jól alakult, ha megnézzük, mennyi gondunk volt a pénteki napon, akkor hatalmas köszönet jár a csapatnak, hogy kemény munkával lehetővé tette, hogy győzzünk

- nyilatkozta Sebastian Vettel.

Danyiil Kvjat első dobogós helyezését visszafogottan vette tudomásul:

Fantasztikus, hogy pályafutásom során először dobogóra állhattam, de az elmúlt hét és azt gondolom, hogy maga a Magyar Nagydíj is Jules Bianchiról, valamint az ő emlékéről szólt.

Daniel Ricciardo szerint őrült verseny volt:

Már az első kanyarban összementem valakivel, később pedig Lewisszal és Nicóval is ütköztünk. Ez a dobogós helyezés felér egy győzelemmel, mert hosszú és nehéz szezonunk van. Az eredményemet Jules emlékének ajánlom, s az elmúlt egy hét szomorúsága után megpróbálok most a pozitívumokra koncentrálni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport