Augusztus 19. és 22. között ismét Zamárdiba költözik a STRAND Fesztivál, ahol a hazai sztárok mellett több nemzetközi fellépő is színpadra lép.
Az idei fesztiválon a zenei programok mellett több újdonsággal és visszatérő közösségi kezdeményezéssel is készülnek a szervezők. A koncertek mellett kulturális programok, sportesemények, érzékenyítő aktivitások és egy külön fesztiválváros is várja majd a látogatókat a Balaton partján.
A nemzetközi fellépők között ott lesz Timmy Trumpet, Robin Schulz, a Purple Disco Machine és a Hybrid Minds is. A hazai mezőnyből többek között Azahriah, Beton.Hofi, Dzsúdló, a Carson Coma, az Elefánt, az Analog Balaton, a Quimby és a Parno Graszt érkezik Zamárdiba. A szervezők idén két, azonos méretű nagyszínpadot építenek a helyszínen.
Az egyik legérdekesebb újdonság Hundred Sins fellépése lehet, aki a fesztivál nyitónapján mutatja be először új, kifejezetten nagyszínpadra tervezett show-ját. Az elektronikus zenei producer látványos fény-, vizuális és színpadi elemekkel kiegészített produkcióval készül.
A zenei programokon túl visszatér a STRAND CITY is, amely a fesztivál egyik különleges közösségi helyszíneként várja majd a látogatókat. A tervek szerint mozi, színházi előadások, podcast-beszélgetések, irodalmi programok, vintage vásár, kreatív foglalkozások és közösségi terek is helyet kapnak benne.
Idén ismét hangsúlyos szerepet kapnak az inkluzív programok. A Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetségével közösen szervezett eseményeken a látogatók többek között vakfocit, parahokit és kerekesszékes sportokat próbálhatnak ki. A programsorozat zárásaként augusztus 22-én rendezik meg a második STRAND–FODISZ inkluzív futóversenyt, amelyen fogyatékossággal élő és ép résztvevők együtt állhatnak rajthoz.
A fesztiválon a fiatalabb generáció kedvencei mellett a magyar könnyűzene több legendás alakja is fellép. Charlie, a Bikini, Deák Bill Gyula és a TNT egyaránt szerepel az idei programban.