Visszadobta az Európai Parlament a hétfőn megkötött uniós alkut

A megállapodást kritizálók elsősorban a magyar és a lengyel demokrácia miatt aggódnak.

Jelentős módosításokat kér az Európai Parlament (EP) az EU-csúcson elért megállapodásban Megszületett az uniós megállapodás, amit mindenki győzelemként kommunikál 2020. July 21. 09:53 – az erről szóló határozatot nagy többséggel fogadta el ma az EP plenáris ülése. A többi közt erős garanciákat szeretnének arra, hogy a jogállamiságot megsértő tagállamok uniós forrásait csökkenteni lehessen. A megállapodást kritizálók elsősorban a magyar és a lengyel demokrácia miatt aggódnak.

A parlament 465:150 arányban (67 tartózkodás mellett) elfogadta azt a határozatot, amely módosításokat kezdeményez a 2021-2027 közötti, 1074 milliárd eurós uniós költségvetésről, valamint a koronavírus-válság okozta gazdasági károk enyhítését célzó, 750 milliárd eurós helyreállítási alapról kötött megállapodáson.

Az EP csak a költségvetést vétózhatja meg, ezzel azonban gyakorlatilag a helyreállítási alapról elért egyezséget is elutasítja.

Az EP határozatában az alábbi három területen kér változtatást:

  • Jogállamiság. Az EP szerint az EU-csúcson elért megállapodás nem ad megfelelő garanciákat arra, hogy a jogállamot megsértő tagállamok uniós forrásait csökkenteni lehet.
  • Költségvetés. Az EP nem fogadja el, hogy az új költségvetésben megnyirbálták a kutatásra, klímavédelemre, migrációs politikára vagy például az Erasmus-ösztöndíjra szánt forrásokat.
  • Új eszközök. Az EP szerint az EU-nak új, saját pénzforrásokra lenne szüksége (új adók, például pénzügyi tranzakciós adó).
  • Az EP azt szeretné, hogy ha egy tagállam szisztematikusan aláássa a jogállamot, akkor az Európai Bizottság csökkenthesse a neki járó forrásokat, és döntését az Európai Tanács csak fordított minősített többséggel utasíthassa vissza - tehát akkor, ha a 27 EU-tagállam közül minimum 15 ország ellenzi azt, amelyek együttesen az EU lakosságának minimum 65 százalékát teszik ki.

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hírek