Vogel elárulta: nem magától kezdett felvételeket készíteni Magyarról, és van egy Fidesz-közeli segítője

A hangfelvételek egyébként másoknak is megvannak - derült ki.

"Én magamtól nem kezdtem volna felvételeket készíteni" – mondta Vogel Evelin, Magyar Péter egykori barátnője a 444-nek adott interjúban, melyet teljes egészében csak pénteken közölnek majd. De addig is kiderült néhány dolog, így például az, hogy közeli barátai tanácsolták neki a beszélgetések rögzítését, amikor elmesélte nekik, hogy szerinte ki akarják szorítani a Tisza Pártból.

Azt is hozzátette, hogy másoknak is megvannak a felvételek, de ők szerinte nem a kormány emberei, a Fidesznek volt párja állításával ellentétben nem adott át semmit.

Ugyanakkor azt is elmondta, hogy "van valaki, aki segít bizonyos dolgokban, és ma már azt gondolom, hogy van kapcsolata a Fidesszel, de erről nem szeretnék részletesebben beszélni. Én nem akartam, hogy ez legyen".

Az említett felvételeket november 11. óta szivárogtatják a fenyderulazigazsagra_KUKAC_proton_PONT_me címről. Volt bennük szó a büdös szájú emberekről Megérkezett az első Vogel Evelin-féle felvétel a sajtóhoz, Magyar Péter is reagált 2024. November 11. 13:27 , az agyhalott EP-képviselőkről Egy újabb felvételen "tehetségtelen", "agyhalott", "Soros-ügynök" EP-képviselőiről beszél Magyar Péter 2024. November 14. 09:52 , vagy köcsög médiáról Itt az újabb Magyar Péter-felvétel: amelyben a köcsög médiát osztja ki 2024. November 18. 09:03 . Ugyanakkor Magyar mindig elmondja, hogy ezek manipulált felvételek, és egyébként is 30 milliót kért Megjelent a teljes felvétel, melyen Vogel Evelin 30 milliót kér 2024. November 12. 18:09 értük Vogel.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet