A Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon 15-20 perccel megnő a vonatok menetideje.
Vonat gázolt el egy embert Budaörs és Biatorbágy között – közölte a Mávinform. A balesetben érintett járat a Keleti pályaudvarról indult késő délután, és Győr–Szombathely–Szentgotthárd érintésével közlekedett volna Ljubljanába.
A vonat utasait átszállítják a Keletiből Sopronba tartó Sopron-Közgáz InterCity-re, Szombathelyről pedig másik vonatszerelvényt indítanak Ljubljanába.
Kavalecz Imre, a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a baleset halálos kimenetelű volt.
A helyszínelés ideje alatt a két állomás – Budaörs és Biatorbágy – között csak az egyik vágányon közlekedhetnek a vonatok. A Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon 15-20 perccel megnő a vonatok menetideje.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!