Lejtmenetben a Körmend

Nem sikerült revansot venni a Zalaegerszegen a piros-feketéknek.

Volt miért törlesztenie a körmendi játékosoknak a vasárnap délutáni zalai összecsapáson. Elsősorban a saját szurkolóiknak a jó játékkal, másodsorban pedig a zalai csapatnak, hiszen legutóbb március elején egy utolsó pillanatban bedobott triplával nyertek a kék-fehérek a körmendiek otthonában.

A jó játékkal nem sokáig voltak adósok a körmendiek, a meccs elején élmény volt nézni a játékosok akarását és a jól működő egységet. Kijátszott támadások, végigpasszolt helyzetek és könnyedén értékesített triplák jellemezték a vendégek játékát. Ez úgy tűnt, meg is lepte a hazaiakat. Az első negyedet lazán nyerték a vasiak. A második azonban keményebb dió volt már.

A második etapban ugyanis kijött a magas ember hiánya a vasiaknak. Rakocsevics ugyanis bokasérülése miatt nem vállalta a játékot, a körmendi külső dobások pedig nem sültek. 8 pontos körmendi vezetésnél egyenlítettek a hazaiak, akik ezután már folyton ott voltak a körmendiek nyakán, sőt egy-egy ponttal még vezettek is. A félidőre ismét nyitottá vált az összecsapás, hiszen a csapatok között mindössze egyetlen pont volt, ez is a zalaiak javára.

A második félidőben nem sok minden változott. A zalaiak továbbra is magabiztos formát mutattak, míg a Körmend teljesítménye esetleges volt. A vendégek külső dobásai nem ültek, így pedig nehéz volt tartani a lépést a hazaiakkal. A lélektani előny a zalaiakhoz került akkor, amikor már 10 pontos hazai vezetést mutatott az eredményjelző. A körmendiek ekkor már lélekben is megtörtek. Villanások voltak még, de összességében kevés volt az eredmény megfordításához.

A Körmend ezzel a vereséggel magára húzta a Pécset, ami a folytatásban a 7. hely megtartását is veszélyezteti.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport