Az egyesület összes formációja megmutatta magát.
Ahogy korábban lenni szokott, idén is nagy érdeklődés kísérte a Westside TSE karácsonyi gáláját.
A szombathelyi Sportházban tartott esemény immár a 16. volt a sorban. Az elmúlt év végre nem a járványról szólt, és ez felszabadultság meg is látszott az előadáson.
Kattintson a képre a galériához!
Pataki Gergely
Vincze Csaba és Szárnyas Mónika összes növendéke és formációja bemutatta produkcióját, így aztán a színpadon a egészen fiatal gyerekektől a felnőtt korosztályig megfordult a színpadon.
Kattintson a képre a galériához!
Pataki Gergely
Az előadás negyedórás blokkokból állt, a szünetekben az egyesület vezetője beszámolt az éves munkáról.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!