Miközben a város egyik pontján kiállításmegnyitókon beszéltek ökológiáról, érzésekről és a modernizmus fellazításáról, egy sarokkal arrébb, a szombathelyi Bohém Klub pincéjében valaki úgy döntött, hogy ugyanezeket a kérdéseket inkább bábokkal, zoknikkal és egy csillárral teszi fel.
Péntek este mutatták be a Céllövölde avagy Halék vonulása és a Galád, Fenemód Borzas Baromian Kegyetlen Kefe című báb-performanszot.
És igen, ez pontosan olyan, amilyennek hangzik.
Az előadás már a saját szabályrendszerében létezik. Hümmögések, visszatérő mondattöredékek, félig értelmezhető jóslatok, furcsa felszólítások és egy olyan világ, ahol teljes természetességgel hangzik el valami olyasmi, hogy: „Dobj! Könyörgünk, dobj!”
Az alaptörténet elsőre álomszerűen abszurdnak tűnik, de közben meglepően gyorsan összeáll.
A halak köröznek egy kémény fölött. Újra és újra, mintha egy mókuskerékbe lennének bezárva. Nem mennek sehova, nem jutnak sehova, csak végzik a rájuk osztott mozgást. És ebből a körforgásból egyetlen módon lehet kitörni: ha valaki kívülről beavatkozik.
Vagyis meg kell dobni őket, és nem; nem csak képletesen. A nézők előre elkészített zokni-labdákat kaptak, és ténylegesen dobálhatták a bábhalakat. Nem büntetésből, nem rombolásból, hanem megváltásként.
Valahol itt történik meg az előadás legszebb csavarja: az addig passzív néző egyszer csak felelősséget kap. A becsapódás nem agresszió, hanem lehetőség. A változás csak akkor indul el, ha valaki kívülről belenyúl.
Aztán megjelenik a megváltó, maga az Aranyhal. És a megváltást törvényszerűen követi a kefe. Pontosabban a Galád, Fenemód Borzas Baromian Kegyetlen Kefe, amely vörös fények között cuppan elő a kéményből olyan természetességgel, mintha mindig is ott lakott volna.
És onnantól az egész előadás egyre jobban elengedi a realizmus utolsó kapaszkodóit.
A végén pedig érkezik a Kacagtató Csacsicsillár, fentről. Mint valami különös mennyezeti jelenés, amelyre egy láthatatlan alak ugrik fel, és együtt kezdenek lengeni. Nem magyarázatként. Nem feloldásként. Hanem olyan képként, amit nem lehet teljesen visszafordítani mondatokra.
Az egész mögött ráadásul egészen földi eredettörténet áll.
Az alkotó, Poprócsi Barnabás, vagyis Barnamás
„Lezárok minden kaput. A kulcsot majd később adom oda.” June 07. 16:18 elmondása szerint az előadás magja egy lomtalanításkor meglátott és megmentett csillárból nőtt ki. Valami megakadt benne, hazavitte, és új szerepet adott neki.
Végül ebből lett egy olyan előadás, ahol a tárgyak nem kellékek, hanem saját logikával rendelkező lények. A Céllövölde egyszerre keserédes, társadalomkritikus és teljesen hülye, a szó legjobb értelmében.
Mert miközben nevetünk azon, hogy emberek zoknival dobálnak halakat egy pincehelyiségben, valahol közben elég kellemetlenül felismerhető az egész. Valójában a saját életünket látjuk, ahogy körözünk a mindennapjainkban. Várjuk, hogy valaki végre minket is megdobjon, vagy mi dobhassunk meg valakit, esetleg, hogy elérkezzen a megváltás.
És néha egy kidobott csillár több reményt tartogat, mint egy készre szerkesztett világ.