Alig három hónap alatt tizennégyezer ember – ennyi olvasó tűnt el 2023 első negyedévében a Mediaworks birtokában lévő megyei napilapok táborából a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (MATESZ) friss adatai szerint - írja a hang.hu.
Ez átlagosan csaknem öt és fél százalékos lemorzsolódást jelent, de például az Észak-Magyarország még ennél is nagyobb, 8,3 százalékos veszteséget volt kénytelen elszenvedni.
Ha a gazdasági értelemben az utolsó békeévnek is nevezett 2019-hez hasonlítjuk a számokat - írja a lap - (2020-ban jött a világjárvány több hullámban, aztán 2022-ben az infláció és a háború), még drasztikusabb a veszteség: az olvasók több mint harmada, egész pontosan 37 százaléka eltűnt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!