A jó munkáért járó hála abszolút törvényes, mert a Varga Mihály által 2013-ban beadott törvénymódosítás miatt a nyereséges kaszinó koncessziós díja levonható a játékadóból. (Ezt csak a nemzetidegen liberális sajtó kekeckedése miatt mondom.) Talán, nem túlzás az sem, ha azt mondom, hogy Vajna mára a nemzetgazdaság egyszemélyes húzóágazata lett. Mindegy, hogy félkarú rablónak nyúl a hóna alá, vagy a magyar filmet virágoztatja fel, amihez hozzáér, arannyá változik.
Emiatt szerencsés, hogy Csányié lett az élelmiszerpiac, hisz kellemetlen érzés lenne a parizer fogyasztása nemesfémből. A feleség, Vajna Palácsik Tímea meg a hazai gyémántfeldolgozás háziasszonya lett. Aki keményen dolgozik mások adóforintjaiból, kis emberből hamar irigyelt gazdag ember lesz. Ezt hívjuk magunk között Lex Vajnának.
A mi családunk nem irigykedik azokra, akik elegendő zsetont tudnak a tejbe aprítani, sőt. Arról beszélgettünk egy este is, ha netán újabb csapást mérünk a nemzethalál-gondolatra, és harmadik fiúnk születik, Andrewnak fogjuk hívni. Ha lány lesz, esetleg akkor is, de ehhez talán protekció kell vagy államilag dotált keresztapaság.
Szerintem érdemes lenne a jövőt az Amerikából hazaszeretete miatt visszatelepült sztárproducerre építeni. A budapesti Vajdahunyad várban székelő Mezőgazdasági Múzeum alig hoz hasznot, viszont hangulatában kifejezetten illik azon szerencsésekhez, akik hajlandók egyetlen éjszaka alatt elveszíteni mindenüket. Talán még tulajdonba sem kéne adni, viszont huszonöt évre bérbe adhatnák a Vajna családnak, aki így méltó körülmények között húzhatna le bárkit, akinek fölös pénze van.
Nemsokára a Miniszterelnök Úr újra rendezi kormányában a sorokat, emiatt abban is reménykedünk, hogy Vajna komolyabb megbízásokat és pozíciókat is kap. Ő képes lenne az üres stadionokat is megtölteni fizetőképes emigránsokkal, hisz aki képes volt parókák forgalmazásával Hollywoodba betörni, annak a magasabb fejpénz elérése sem lehetetlen. A stadionok 5 csillagos hotellé való átminősítése törvényjavaslattal, gondolom, nem lehet probléma Varga Mihály számára.
Lefekvés előtt mindig imádkozunk, és ekkor szoktuk kérni a Jóistent, hogyha lehetséges, Vajnának idős kora ellenére is szülessen gyermeke. Félő ugyanis, ha nem alakul ki belőle dinasztia, Magyarországon a fejlődés idővel megakad. Még jó, hogy a Bibliában számos példa olvasható ilyenről, Ábrahám gyermeke is idővel szépen megsokasodott. Ezzel a nyomasztó demográfiai adatokat is javíthatnánk, ami abszolút szükség lenne, hisz fogy a magyar kis hazánkba.
Milyen igaza is volt Palácsik Tímeának, amikor azt mondta egy interjúban: aki kap, az ad is. Itt az ideje magyarok, hogy ne csak kapjon Vajna, hanem adjunk is neki valamit, ami a miénk. Most nekem csak ezek a gondolatok jutottak, de majd összeszedjük magunkat, és ha kapunk egy számlaszámot, utalni fogunk, megígérem.