A tanulmányt – ahol 2012 és 2021 közötti adatok összehasonlítása alapján veszik górcső alá 169 állam választásainak tisztaságát – az Electoral Integrity Project (EIP) készítette.
Egy ország nulla és száz pont között érhetett el eredményt a kutatásban, a magasabb szám tisztább szavazást jelent – áll a tanulmányban, ami szerint Magyarország nem remekelt az elmúlt időszakban.
Az EIP szakértői hazánknak csupán 52 pontot ítéltek meg, ilyen eredményt az afrikai Nigériának sikerült még elérnie – írja az Azonnali.
A tanulmányozott államok között Magyarország csupán nyolc országot tudott megelőzni az európai térségben (úgy, hogy a Conversation Azerbajdzsánt és Türkmenisztánt is ide sorolta). Az európai területeken vizsgált országok között egyébként Szerbia (33), Oroszország (32) és Fehéroroszország (26) kapta a legrosszabb pontszámot.
Az Európában vizsgált országok élén, a 88 pontos Finnország mellett, két másik északi állam, Svédország (85) és Dánia (85) lett dobogós.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!