Április 8-án van a Nemzetközi Roma Nap

Ez a kultúra ápolása mellett a cigányokat érintő ügyekre próbálja meg felhívni a közvélemény figyelmét.

A Föld cigány népcsoportjai az 1970-es évek előtt soha nem tudták egységesen hallatni a hangjukat, ezért is jelentett fontos mérföldkövet nemzetközi szinten az első Roma Világkongresszus megszervezése Londonban, 1971. április 8. és 12. között - írja a reformatus.hu.

A meghívottak itt jelentették ki, hogy a cigány népcsoportok egyazon nemzet tagjainak tekintik magukat, az embereket pedig egységesen romának nevezik majd. Londonban fogadták el a roma zászlót (a mennyet és a földet jelképező kék és zöld sávból, valamint a vándorló életmódra utaló vörös kerékből álló jelképet a Romániai Romák Általános Szövetsége tervezte 1933-ban), Žarko Jovanović 1949-es Gyelem, Gyelem című dalát cigány himnuszként, valamint az „Opre Roma!”-jelmondatot, mely annyit tesz: „Fel, cigányok!”

A negyedik találkozóra Lengyelországban, Serockban került sor 1990-ben, amely a Nemzetközi Roma Nap szempontjából jelentőségteljes, ugyanis itt kiáltották ki április 8-át a cigányság nemzetközi ünnepnapjának, emléket állítva a csaknem húsz évvel korábbi, első Roma Világkongresszusnak.

Ez a nap világszerte kulturális és társadalmi jelentőséggel bír, hiszen amellett, hogy nagyobb hangsúly kerül a cigányság által őrzött hagyományokra, a romák mindennapi életben betöltött szerepére is próbálja felhívni a figyelmet.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet