Arab tulajdonosa lesz a Yettelnek

A Yettelben a magyar államnak is van részesedése.

Arab, egészen pontosan Abu-Dzabiból származó főtulajdonosa lehet a hazai mobilpiac meghatározó cégének, a Yettelnek - tudta meg a Telex az e& nevű távközlési csoport tájékoztatásából.

Az üzlet úgy zajlik le, hogy a PPF az e&-nek 50 százalék plusz egy részvényt jelentő többségi pakettet ad át 2,15 milliárd euróért (azaz 800 milliárd forintért). A tranzakció várhatóan 2024 első negyedévében, de akár még azt megelőzően is lezárulhat - írja a lap. A cég Bulgáriában, Szerbiában, Szlovákiában és Magyarországon is főtulajdonos lesz.

Magyarországon a magyar állami tulajdonú Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. 25 százalékos részesedéssel rendelkezik a Yettel mobilszolgáltatóban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság