Aranyvasárnap hétvégéjén minden korábbinál nagyobb tömeg volt a bevásárlóközpontokban, a piacokon és az adventi vásárokban. Akadt olyan áruház, ahol napközben lezárták a parkolót, mert nem fért el több vásárló – írja a Magyar Nemzet.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára közlése szerint a tavaly decemberben mért 1141 milliárd forintos összforgalom után az idén meghaladja az 1200 milliárd forintot a háztartások költése az utolsó hónap során.
Ez még a szakembereket is meglepte.
Korábban úgy számoltak, hogy ajándékokra az idén 100 milliárd forintot költenek a magyarok, de most úgy tűnik, erre a célra legalább 110-120 milliárd forintot fordítanak decemberben.
Így érthető módon a kereskedők is elégedettek.
A szakemberek szerint a mai nap is rohamra lehet számítani, egyrészt az ünnepekre szánt élelmiszerek, másrészt az utolsó időpontra hagyott bevásárlások miatt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!