Nincs annál kínosabb, mint amikor egy korszak a keblére ölel

A nemzeti ünnepek kétségtelen haszna, hogy ilyenkor a politika élvezkedik hatalmában, és pártvonalának megfelelően kitünteti azokat, akiket kedvel.

Nincs is evvel semmi baj, leszámítva azt, amikor a díjazottnak ciki, hogy ki szereti őt. Vagyis mindig voltak, vannak, lesznek tökös ellenállók, akik nem fogadják el a díjat, vagy nem fognak kezet az adományozóval. Ez utóbbiaknál akár van kézfogás, akár nincs, kilóg a lóláb. Csurka István ehhez képest eredeti volt, ő elitta a legenda szerint József Attila-díját egy éjszaka alatt. (Nekem akkor tetszett, de nem tudtam róla, hogy náci.)

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Én nem tudom, mit gondol most Jókai Anna, hogy megkapta a nagy Kossuth-díjat? Ami nem olyan sok (húsz milla körül), számos juppinak a verdája többe kerül, vagyis most ne a másik iránti anyagi irigység vezesse agyunkat az olvasásban. Szerintem ő soha nem fog annyit kapni, mint Mészáros Lőrinc, pedig sokkal többet tett a hazáért, mint a tehetséges gázszerelő.

Jókai Anna átvette a Kossuth Nagydíjat (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Én most őrá gondolok aggódva. Bárki megszédülhet attól, hogy egy korszak a keblére öleli. Az a baj, hogy én most nem érzem szükségesnek, hogy elolvassak egy Jókai Anna művet, de nem azért, mert rossz. Murakamit olvasok, pedig japán. Egyszerűen nem elégséges ok az olvasásra, hogy a kormány megint kitüntette.

Pedig olyan ember vagyok, aki szinte minden évben elolvassa például az irodalmi Nobel-díjasokat, pedig hát abban is van elég politika, csak nem nemzeti, hanem globális értelemben. Máig sem értem, hogy miért nem Esterházy Péter, Nádas Péter, vagy Spiró György kapta meg azt a díjat, amit Kertész Imre, illetve értem. Annához visszatérve, érdekes, hogy a nagyapja nyomdokain halad, vagyis a kurzus divatja lesz. És talán még erről sem tehet, de alig hiszem azt, amit írok.

A baloldalon is mérhetetlen unalmas a Klub Rádió kitüntetése, mert hiába a legnépszerűbb ellenzéki rádió, sok mindent Orbán Viktornak és a centrális erőtérnek köszönhetnek. Holott, ha a Szabad Sajtó Díjáról van szó, nekem nagyon nem tetszik, hogy egy párt díjazza azt, hogy ott korlátlanul megszólalhat. Vagyis örülök annak, hogy Pikó András díjat kap (az egyik legfelkészültebb magyar rádiós), és azon aggódom, talán tudja, hogy ez a díj most szart sem ér. Ha elhiszi, azonnal elkezdődik a romlása. Juszt László tudna erről mesélni.

Az én Szabad Sajtó-díjamat érdekes módon a Felcsúti Puskás Akadémia adta ki március 13-án, amikor közleményben támadta meg az Átlátszó.hu-t, benne személy szerint Mong Attilát, akiről megtudtuk, hogy igaztalan, vagyis olyan ember, akinek egy szavát sem érdemes elhinni. Elgondolkodtam, mert korábban olvastam Mongot, de nem hittem róla, hogy ő az egyik legjobb. De lehet, hogy fokozatosan fejlődik, amit az is mutat, hogy végül a hatalom Sasfészke nem bírta szó nélkül.

Tartalmilag most érdektelen számunkra a focifőnökök morgása: szerintük nem családi focibiznisz zajlik országos szinten, a költségvetést megrabolva, hanem… Ezt a részt nem olvastam el, mert sajnos én is azt gondolom, hogy egy családi focibiznisz működik Felcsúton, és a finanszírozási rendszerének megoldása a büntetőjogba ütközik.

Amúgy meg a díjak egyáltalán nem érdekelnek, ennek két oka van. Magyarországon nem a teljesítményt mérik, akkor meg semmi értelme a díjaknak. Meg igaza van Oscar Wilde-nak, erkölcsös ember úgy él, hogy méltatlan bármilyen kitüntetésre.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Vélemény