Kamionmentes karácsony Szelestén - Átadták az elkerülőt a 86-oson

Még fel sem tudják fogni a szelesteiek, hogy vége a házak non-stop remegésének. Ma ünnepélyesen megnyitották a falut elkerülő négysávos útszakaszt, ahol 110 kilométerrel lehet haladni. Videókkal.

A Petőfi Filmszínházban gyülekeztek a meghívott vendégek szerdán délután, Szelestén. A 86-os út melletti parkoló csordultig megtelt, onnan sétáltak a mozihoz az érdeklődők. A természetvédelmi terület, behajtani tilos táblát csak néhány vezető beosztásban lévő ember hagyta figyelmen kívül, hogy pontosan a bejáratnál tudjanak kiszállni, megspórolva így kétszer hetven méter gyaloglást.

A szelestei elkerülő nem sokkal átadás előtt
Impozáns látvány a levegőből is
Mészáros Zsolt (www.legifelderites.hu)

Szeleste polgármestere, Galántai György láthatóan zavarban volt a fokozott figyelemtől, nem utolsósorban pedig madarat lehetett volna vele fogatni, hiszen percek kérdése volt és Szeleste felszabadult. Évtizedekig szenvedtek a nagy forgalomtól a 86-os mellett élők, az EU-csatlakozásunk után pedig minden addiginál nagyobb kamionforgalom zúdult a településre. Emiatt tönkrement az út, megrepedeztek és elértéktelenedtek a házak.

Szeleste polgármestere karácsonyi ajándéknak tartja az elkerülőt
Szeleste polgármestere karácsonyi ajándéknak tartja az elkerülőt
Tánczos Mihály

Ma éjjel biztosan sok szelestei ember alszik majd nyugtalanul. Nyomasztó lesz ugyanis a csend, nem remeg majd az ágy, nem zörögnek a poharak a szekrényben. De ezt könnyen meg lehet szokni. Mint ahogy azt is, hogy nem számít ezentúl majd életveszélyes mutatványnak átkelni az egyik oldalról a másikra. "Nekünk ez karácsonyi ajándék és köszönjük mindenkinek, aki ezt lehetővé tette" - fogalmazott a polgármester.

A szelestei elkerülő avatása és az ünnepi beszédek

Ahogy az videónkban is látszik, egymás után szólaltak fel az út építésében érintett szervezetek vezetői.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. irodavezetője, Rékasi Győző Katona Ferencnek, a Magyar Közút Zrt. megyei igazgatójának adta át az útszakaszt. Katona megköszönte az ünnepélyes átadást és a 110 kilométeres új szakaszok kapcsán kérte, hogy a sofőrök tartsák be a szabályokat, különösen a négysávos út elején és végén figyeljenek.

2x2 sáv, vadrács, sávelválasztó - sokszor biztonságosabb az eddigi útnál
2x2 sáv, vadrács, sávelválasztó - sokszor biztonságosabb az eddigi útnál
Tánczos Mihály

Kovács Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte dr. Ipkovich György országgyűlési képviselőt is, mint a 86-os űt korábbi kormánybiztosát, vele kiegészítve Loppert Dániel, a NIF Zrt. kommunikációs osztályvezetőjének a műsor elején felsorolt listáját. Kovács Ferenc kiemelte, hogy a váti szakasszal együtt tíz kilométeres lélegzethez jutott Vas megye, aminek sem autópályája, sem gyorsforgalmi útja nincs, de a közeljövőben két autópálya, az M8 és M9 is átszelheti.

Az új útszakasz videón

Básthy Tamás országgyűlési képviselő szerint bontani gyorsabban lehet, mint építeni. Az elkerülő út is hosszú ideig tartó összefogás eredménye. A 86-os út melletti települések megérdemlik, hogy több száz, vagy akár ezer éves múltjuknak megfelelően békében, nyugalomban éljenek.

A falu polgármestere a köszönet mellett szólt a falu értékeiről, arborétumáról, templomáról, fürdőjéről is.

A nyugat.hu Szombathely irányából elsőként hajtott fel az újonnan megnyitott szakaszra. Külön kiemelnénk az út két oldalán a vadrácsot. A Sokkoló rovatunkban számos vadbalesetről írtunk az elmúlt években, a 110 kilométeres megengedett sebességnél a vaddal való ütközés még nagyobb veszéllyel jár. Éppen ezért kérnénk azt is, hogy ha valaki út közben nappal, vagy éjjel rácsot bontó alakokat lát, hívja a 107-es telefonszámot! A szembejövő járművek reflektorát tompító "fényfogó" is pozitívum, de itt jegyeznénk meg, hogy a váti szakaszon korábban teherautó által 70 méter hosszan legyalult hálót még nem pótolták.

Délután még a jelen volt, most már csak a múlt a napi több ezer kamion Szelestén
Délután még a jelen volt, most már csak a múlt a napi több ezer kamion Szelestén
Tánczos Mihály

Az út megnyitásakor a hófogók még a régi 86-os vonala mellett voltak, bízunk benne, hogy azt hamarosan áttelepítik az új, négy sávos nyomvonal mellé. Az errefelé autózóknak ügyelniük kell arra, hogy a GPS összezavarodik majd az új szakaszon és több út között dobálja majd az autókat, amíg az új frissítésekbe nem kerül be a négysávos szakasz. A nyomok alapján motorosok már tesztelték az új utat a megnyitó előtt, erre a viszonylag sok féknyomból következtettünk. A padkára lerakott kavics és homok még érdekes jelenségeket produkálhat. Az útbejáró videónkban 4:25-nél a háttérben, a szemközti sávban látszik egy padkárafutás nyomán levegőbe szálló porfelhő.

Az út megnyitása előtti pillanat
Az út megnyitása előtti pillanat
Tánczos Mihály

Az útépítés költségeire vonatkozó kérdésünkre a NIF Zrt. az alábbi közleményt juttatta el:

Az óránként 110 kilométeres sebességre tervezett, kétszer két forgalmi sávos útszakaszt 3,76 km hosszon új nyomvonalon építették meg, a Vátot elkerülő úton pedig a kétszer egy sávot a 88. számú főút csomópontjától kétszer két sávosra egészítették ki melléépítéssel, 1,5 kilométer hosszon. A beavatkozás során az útszakaszon egy felüljárót és egy hidat is építettek. Emellett számos környezetvédelmi beruházás is megvalósult, például vadvédő kerítést építettek és új növényeket is telepítettek.

A beruházást az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) társfinanszírozásával a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) részeként valósították meg. A támogatás összege csaknem bruttó 3,7 milliárd forintot tett ki, ebből 15 százalék volt az operatív programon belüli hazai forrás, 85 százalék pedig az ERFA-ból származott.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Autópályák épülnek Vasban? - Sárvár mától elkerülhető

Több mint 813 millió forintos támogatásból, új nyomvonalon épült meg a sárvári elkerülő, amely lehetővé teszi a városban az átmenő forgalom gyorsabb levezetését.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet