Átlagosan havi 890 forint emelést kapnak a nyugdíjasok

De novemberben várhatóan jön az újabb emelés, mert száguld az infláció.

A nyugdíjak és nyugdíjszerű ellátások 0,6 százalékkal emelkednek, mégpedig év elejéig visszamenőleg - hívta fel a figyelmet a 24.hu a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletre hivatkozva. Számításaik szerint, mivel az átlagos nyugdíj 148 450 forint volt az év elején, így a mostani emelés átlagosan havi 890 forint pluszt jelent csupán.

Ugyanakkor, mivel egy összegben kapják meg a nyugdíjasok ezt az összeget, így a májusihoz képest átlagosan nagyjából 5500 forinttal magasabb nyugdíj érkezik.

A lap szerint ugyanakkor van esély arra, hogy novemberben újra nyugdíjemelés lesz, mivel a mostani előrejelzések szerint az infláció még magasabb lehet, mint amire a kormány számít.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság