Miután a Szolnoki Olaj KK 3-0-val léptette le a megfogyatkozott MJUS-Fortress Körmend csapatát, nem maradt más hátra a vasi együttesnek, mint az Atomerőmű SE-vel szemben megnyerni a bronzérmet.
Egyik kulcsjátékosát volt kénytelen nélkülözni az Atomerőmű, hiszen Brooks Sales-t talpsérülése hátráltatta. A Körmend aztán gyorsan be is kezdett, röviddel a kezdő sípszú után időt kellett kérnie Horváth Imre edzőnek. A folytatásban aztán visszahozták a meccset a paksiak. Nem örülhettek sokáig a Gesztenyés úti sportcsarnokban helyet foglaló hazai nézők, mivel a nagyszünetben már ismét a Körmend vezetett.
A harmadik etapban felébredtek a paksiak. Johnson és Hodges húzta együttesét, és előbb visszazárkózott, majd el is lépett a vendégektől a hazai csapat. A záró negyed végén aztán már körvonalazódni látszott a hazai győzelem. Ám a Körmend mind közelebb lopódzva faragta hátrányát és végül Bell triplájával hozták egálra az állást. Innen pedig Németh és Ruják büntetői még tovább vitték a körmendi együttest, végül 6 ponttal nyerték meg a vasiak a találkozót.
A folytatás szerdán Körmenden, ahol egy esetleges győzelemmel a Körmend megszerezheti a bronzérmet.
Horváth Imre, az ASE edzője: Kezünkben volt a mérkőzés, úgy érzem, akkor lehet esélyünk a győzelemre Körmenden, ha mind védekezésben, mind támadásban betartja a csapat az edzői utasításokat.
Sabáli Balázs, a Körmend edzője: A hibáinkat jól kihasználva szerzett előnyt a Paks a második félidőben, de jó játékkal behoztuk a nyolc pontos vezetésüket. Szeretnénk szerdán is nyerni.