Körmendi vereség Pakson

Végig partiban volt a vasi kosárlabda csapat, az ASE csak az utolsó percekben bírta legyűrni Ferenczéket.

Az év utolsó bajnoki meccsét játszotta szombaton délután a Körmend együttese. Az ellenfél, a bajnokság egyik favoritjának számító Atomerőmű együttese volt. A körmendiek a héten már hangoltak egy meccsel, hiszen kedden az észt Tartu csapatát legyőzve, de a csoportból mégis tovább nem jutva búcsúztak az EuroChallenge küzdelmektől. A szombati meccsen egyébként már teljesen karácsonyi volt a hangulat, „Jingle bells” és „Santa Claus’s commin’ to town” szólt a bemelegítés alatt a hangszórókból.

Bár a táblázaton elfoglalt helyek és az előzetes fogadási odds arányok (1:6) sokkal inkább a hazaiak győzelmét jósolták, a Körmend mégis megpróbált erre rácáfolni. A meccs első negyedének első felében ugyanis a hazaiakat állva hagyva 5-10-re lépett el a vendég együttes. Korai volt azonban még a körmendi öröm. A Paks nagyon gyorsan visszazárt, és Baki tripláival átvette a vezetést. Az első 10 perc végére 9 pontos előnyt harcolt ki az Atomerőmű csapata.

A második negyed nem hozott sok újdonságot. Tóth Ádám duplája után már 11 pontra lódultak meg a hazaiak. A Körmendet azonban ez nem törte meg, Popadics közelijével 5 pontra lopództak vissza és úgy nézett ki, hogy egy jó ritmust kap el a körmendi csapat, a Paks azonban egy időkérést követően ismét visszaállt. A félidő végére így is maradt az 5 pontos különbség.

A második félidő eleje aztán nagyon felpörgött. Mind a két csapat érezte, hogy egy felpörgetett tempóval elébe tud kerülni ellenfelének. Az ASE jobban kapta el a fonalat, ám a 23. percben Lemon triplája két pontra hozta a fel a vendégeket. Az etap további perceiben aztán ismét a Paks volt élénkebb, végül 8 pontos körmendi hátránnyal várták a csapatok a mindent eldöntő utolsó játékrészt.

Az utolsó negyed aztán már az idegek harcáról szólt. A Körmend egészen 1 pontig dolgozta le hátrányát. Az utolsó két percben azonban taktikusabb és koncentráltabb volt az ASE. A végjátékra hagyott büntető taktika is rosszul sült el, a Körmend így vereséggel zárta a 2014-es naptári évet. A szurkolók abban bízhatnak, hogy a tavaszi idény már jobban sikerül.

Braniszlav Dzunics, az ASE edzője: Gratulálok a Körmendnek, az utolsó pillanatig nem adták fel, így a végéig izgalmas meccset játszottunk. Végre jól szedtük a lepattanókat, de a külső dobásaink elég kilátástalanok voltak, a meccs is ezért lett ennyire szoros. Az utóbbi hetekben nagyon megfogyatkoztunk, akik ma játszottak, minden dicséretet megérdemelnek.

Ante Perica, a Körmend edzője nem jelent meg a sajtótájékoztatón.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport