A Szolnoktól vasárnap elszenvedett harmadik vereség után a Körmend a bronz csatával vigasztalódhatott. Az ellenfél pedig az elődöntőben szintén alul maradt Atomerőmű SE együttese volt.
Csalódott csapatok csatájának szokták nevezni a bronzpárharcot és mi tagadás, a csütörtök délután Pakson megrendezett mérkőzésen érezhető volt, hogy az együttesek közel sem pörögnek már 100%-on.
A meccs elején az ASE és a Körmend még fej-fej mellett haladtak, pedig a tolnaiaknál már egy légiós hazautazott, Robinson nélkül léptek parkettre. Aztán a negyed hatodik percében Eilingsfeld triplája után lódult meg a hazai együttes. Bár a dobószázalék mind a két csapatnál közel azonosak voltak, a Körmend a triplákban nagyon soványnak bizonyult. A negyed végére, a paksiak 7 pontos előnynek örülhettek, ez pedig a félidőre még tovább nőtt.
Tóth Ádám két pontosa nyitotta a második 10 percet. A Körmend pedig továbbra sem tudott felpörögni. Petty 4, McKinney-Jones pedig 2 pontot dobott mindössze az első félidőben. 12 pontos hátrányból várta a vendég együttes a meccs folytatását.
A második félidőben a semmiben sem tudott megújulni a körmendi csapat. A paksiakat rendre hagyták triplákat dobni, a vasi oldalon azonban nem mentek a dobások. A szellős védekezés és a pont gyenge támadások pedig hamar megbosszulták magukat. A bronzcsatában a pontkülönbség nem számít, így most csak az a fontos, hogy a vasárnapi visszavágón a Körmend győzelemmel tudja búcsúztatni hazai pályáját az idei bajnokságban. Ha ez sikerül, akkor szerdán jöhet, a mindent eldöntő harmadik találkozó.