Cizmic legyőzte az Egis Körmendet

Tíz ponttal is vezetett a piros-fekete alakulat az ASE otthonában, végül 11-el kikaptak.

Az alapszakasz végső helyezése miatt a még hátralévő három meccs nagyon fontos az Egis Körmend számára. A három közül egyet, kedden este Pakson rendeztek meg a férfi élvonal pontvadászatában.

A meccs nemcsak a pontverseny miatt, de a presztízs miatt is fontos volt a vasiaknak, hiszen az ASE kispadján az a Teo Cizmic ült, aki korábban a Körmend együttesét vezette.

Az első negyedben a tabella helyezésnek megfelelően alakult az eredmény, egészen a játékrész feléig. Innen aztán rákapcsoltak a hazaiak is, és a 8. Percben időt kellett kérnie Gasper Potocniknak, csapata előnye ugyanis mindössze 2 pontra olvadt.

A második negyedet pedig már a hazaiak vezetésével kezdték meg a csapatok. Kromah büntetője kellett ahhoz, hogy ismét vasi előnyt mutasson az eredményjelző, később pedig már nem is engedték ki kezükből a fórt a vendégek. Smith pontjaival már a lélektani 10 pontos előnyt is összedobták.

A nagyszünet után az együttesek kiegyenlített formát mutattva kezdtek. Aztán a meccs 27. percében belelendült az Atomerőmű és pillanatok alatt visszadolgozta magát a találkozóba. Tiby gól jó plusz egyes akciójával előbb 1 pontra jött vissza a hazai együttes, majd fordítani is tudott. A negyed végére pedig már 10 ponttal mentek a paksiak.

Megtorpant a Körmend az utolsó etapra. 4-0-al folytatódott a meccs, ami azt jelentette, hogy összesítésben már 14 ponttal vezetett az ASE. Bár Potocnik edző időkéréssel is próbálta felrázni a Körmendet, ám ez egyelőre úgy tűnt nem vezet eredményre. A paksiak demoralizáló hárompontosaival nem tudott mit tenni a vasi alakulat, pláne úgy, hogy ezen az oldalon pedig semmi nem hullott be.

A Körmend vasárnap az Alba Fehérvár csapatával mérkőzik meg.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport