Foghíjas kerettel kapott ki a Körmend Pakson

A vasiak két negyedben így is brillírozni tudtak.

A nem csak a papírforma miatt, de a sok sérült miatt is sokkal esélyesebbnek számító Atomerőmű SE otthonába látogatott az Inkognito Fashion Körmend BC. A vendégeknél sérülés miatt el sem utazott a csapattal Rakocsevics és Farkas és ugyan a társakkal volt de El-Amin sem tudott játszani, játékengedélye nem lévén. A szükséges dokumentumon ugyanis továbbra is ültek az amerikai klubnál.

A találkozó első néhány támadását leszámítva nem is tudta sokáig tartani magát a körmendi együttes. A hazaiak triplákkal és végigjátszott támadásokkal gyűjtögették pontjaikat, míg a vendégoldalon csupán Kusnyer tudott pár triplával segíteni a pontszerzésben.

A második 10 percben sem változott sok minden. A hazaiak parádéztak, zsákoltak, alley-oopoltak a vendégek azonban még a biztosnak hitt palánk alóli pontokat sem szerezték meg. Hencsey edző sok rotálással próbálta meg frissíteni együttesét, de ez sem használt. A Félidőre már 18 pontos hazai vezetést mutatott a tábla.

A második félidőben aztán teljesen egál meccset játszott egymással a két együttes. A harmadik negyedben a Ferencz kezdte meg a triplagyártást, a társak pedig követték őt. Így ezt a 10 percet 27-27-es egálra hozták a vasiak.

A negyedik etap pedig nem, hogy egál meccset, de körmendi vezetést hoztak ki. A rutinos társak mellé Sömenek is felzárkózott, ő maga végül 12 pontot gyártott triplából. Összesítésben az ASE első félidei előnye kitartott a meccs végére is. A körmendiek vereséggel várhatják a szombati nagy derbyt, a Falcó elleni El Classicót.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport