Befejezte a Körmend

Az ötödik meccset az ASE nyerte. A Körmend a hatodik helyen végzett az idei bajnokságban.

Mindent eldöntő ötödik mérkőzést rendeztek vasárnap délután Pakson, Ahol az eddig hősiesen küzdő Lami-Véd Körmend az Atomerőmű SE együttesével nézett farkasszemet.

A vasiak tizedelt seregként érkeztek az atomvárosba, de még így is sikerült nekik az első percekben tartani magukat. Majd 5 perc elteltével a hazaiak 8 pontra léptek meg. Időt is kért Hencsey edző. A játék nagyon nem változott, a Körmend továbbra is ott mozgott 7-8 pontra leszakadva az ASE-tól.

A második 10 percben aztán sok faultot ütöttek a vendégek, a paksiak pedig lassan 10 pont fölé halmozták előnyüket. Az ASE biztosan tartotta előnyét, a Körmend pedig nem igazán tudott megújulni. A meghatározó játékosok közül senki nem tudott előlépni, a máskor gólzsák Ferencz a félidőben nem tudott pontot szerezni.

A nagyszünet után, aztán végre Ferencz is megszerezte első kosarát. A negyed elején kezdett feljönni a Körmend, aztán az ASE ismét süllyesztett egy-egy kosarat és 17 pont tátongott az együttesek között. Ám itt nem állt meg az ASE lendülete, 21 pontos paksi előnnyel zárult a harmadik 10 perc.

6-0-ás periódussal kezdte meg az ASE az utolsó negyedet. A Körmend időt kért, ám a helyzet nem változott. A Körmend már nagyon érezte a szezon végét. Az ASE pedig megérezve a lehetőséget még magabiztosabb játékba kezdett. A vasiak ezúttal nem tudták borítani a papírformát, vereséggel zárták az idei szezont.

Ám a nyáron még a megszűnés és a csőd által fenyegetett körmendi együttes megmutatta, hogy jöjjön bármilyen nehézség, ők akkor is tudnak kosárlabdázni. A 2012/2013-as szezont a 6. helyen zárták.

Schmidt Béla, az ASE edzője: A játékot most különösebben nem akarom elemezni, a lényeg, hogy megvan a továbbjutás. Készülünk a Szolnokra.

Hencsey Tamás, a Körmend edzője: Gratulálok a Paksnak, és sok sikert kívánok nekik a következő körre. Sajnos már nem tudtuk átmenteni a pénteki formánkat, sem támadásban, sem védekezésben. Köszönöm a csapatnak az egész éves munkát, a közönségünknek az egész éves bíztatást, és a vezetőségünknek, hogy megteremtették a biztos hátteret.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport