Helytállt, de kikapott a Körmend

Vereséggel zárta a középszakaszt a vasi csapat. A Jászberénnyel folytatják a play-off-ban.

Újabb csodában bíztak a körmendi drukkerek, hiszen a legutóbbi mérkőzésen sikerült legyőzniük a piros-feketéknek a Jászberényt, így miért ne sikerülhetett volna a Paksot is? Persze azért ehhez az ASE-nak is volt pár szava...

A találkozó első pontjait büntetőből Grebenár szerezte. A körmendiek a negyed derekáig vezettek, ám ekkor jött Vojvoda és két triplájával 7 pontra nőtt a vendéglátók előnye. Időt is kért Hencsey edző. Ruják és Farkas pontjaival zárkózott a vendég együttes, ám Vojvoda továbbra is élt a pályán, a Paks pedig 6 pontos előnnyel zárta a 10 percet.

A Körmend a második etapban aztán megmutatta, milyen lehetőségek lapunak benne. Alig telt el 2 perc és máris időt kért Schmidt edző, két pontra zárkóztak ugyanis a vasiak. Aztán ismét a hazaiak felé billent a mérleg nyelve. Az utolsó 3 percben azonban Ferencz és Ruják-show következett. 10 ponttal nyerte meg a játékrészt a piros-fekete együttes.

A nagyszünet után az ASE sokkal aktívabb játékot mutatott. Bár a nyitó mozzanatok a körmendieké voltak, Kovács Ákos és Williams vezérletével meglódult az ASE. A Körmend ereje is a 33. percig tartott ki. Az ASE pedig érvényesítette akaratát, a vasiak becsülettel helytálltak.

Schmidt Béla, az ASE edzője: A mérkőzés előtt felhívtam a fiúk figyelmét, hogy ez a Körmend már nem az a csapat, amelyiket 20 ponttal vertük. Az első félidőben főleg a védekezésben voltak problémáink, a szünet után változtattunk ezen, és attól kezdve már minden úgy működött, ahogy szerettem volna.

Hencsey Tamás, a Körmend edzője: Gratulálok a Paksnak, és a saját csapatomnak is. Durván 30 percig nagyon jól bírtuk, és jól is játszottunk mind védekezésben, mind támadásban. A végére kevesebben lettünk Grebenár sérülése miatt, a Paks pedig megmutatta hogy milyen jó csapat.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport