Augusztus első hétvégéjén ismét Ostromnapok lesznek Kőszegen

A kezdetét augusztus 5-én egy, a Hősök tornyában eldördülő puskalövés jelzi.

Idén 490 éve annak, hogy Jurisics Miklós várkapitány vezetésével mindössze félszáz hivatásos katona Kőszeg és a környező falvak lakosságával megvédte a várost a hatalmas török túlerővel szemben. Erre a történelmi eseményre emlékeznek augusztus első hétvégéjén a XV. Kőszegi Ostromnapokon.

Az ostromnapok kezdetét augusztus 5-én egy a Hősök tornyában eldördülő puskalövés jelzi, este hat órakor a Tábornokházban hivatalosan is kihirdetik majd az "ostromállapotot", este nyolc órakor pedig a várárokban katonai hagyományőrző játék idézi fel a törökök tüzes támadását, amelyet a résztvevők fáklyás bevonulása követ a várárokból a Jurisics térre - közölte Pócza Zoltán, a Jurisics-vár és Művelődési Központ igazgatója.

A következő két napban többször megostromolják majd a törökök Kőszeget, lesz például külön gyermekostrom, szombat délelőtt pedig a török sereg egy része sétát tesz Kőszeg belvárosában, bizonyítva, hogy "senki sincs biztonságban, a török minden vásárost megvizsgál, minden turistát átkutat és aki nem vigyáz, könnyen török rabságban találhatja magát".

Ostromnapok Kőszeg 2018
Nagy Zoli

Az Ostromnapok keretében idén is megrendezik a Hetedíziglen Történelmi Íjászversenyt, többször is fellépnek a Kőszegi Vonósok, tűztáncot ad elő a Be-Jó Történelmi Táncegyüttes, lesz élőszereplős ostromjáték, apródpróba, hastáncbemutató, várvédő mustra, és indul egy "Török-lesen" jelmezes túra is - sorolta.

Az érdeklődők vezetett múzeumi séta keretében tekinthetik meg a vár ostromtermét, hasonló vezetett séták lesznek a Hősök tornyában és a Tábornokházban, szombat télután a várárokban lovas bemutatót tart a Batthyány Lovas Bandérium és a Nyugati Vármegye Vitézlő Rendje, indul egy újabb várostrom, amelyet követően a résztvevők meghallgathatják a Kőszegi Fúvósok, majd pedig a Szelindek együttes koncertjét.

Vasárnap ismétlődnek az ostromok és a lovasbemutatók, a fellépő hagyományőrzők megkoszorúzzák Jurisics Miklós szobrát, délután fellépnek a Kőszegi Mazsorettek, este hat órakor színpadra lép a Hajnalcsillag Néptáncegyüttes, majd Mistral-koncert következik, zárásként pedig a kőszegi Ataru Taiko ütőegyüttes koncertjét hallhatja a ostromnapok közönsége.

MTI

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra