Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Az osztrák rendőrök bekeményítettek: lesből támadnak és zéró a tolerancia

És ez nagyon nem tetszik a lakosságnak. Az osztrák zsaruk elbújva kameráznak, figyelik az apró hibákat, már több bírságot róttak ki idén, mint tavaly összesen.

Nem tetszik az osztrákoknak, hogy rendőreik lesből mérnek és büntetik a szabálytalankodókat. A kurier.at több olvasója is panaszkodott, hogy olyan szabálytalankodásért büntetik meg őket, amik szerintük túlmennek a normális eljáráson.

Az egyik panaszos feleségét 76 euróra büntették meg, elmondása szerint azért, mert egy temető melletti stoptáblánál nem állt meg teljesen, csak körbenézett. Egy másik olvasó hasonlóról ír: autójával lelassított, majd 2-3 km/h-val gurult át a stopvonalon, mert a környéken nem volt forgalom, de a rendőrök a közelben elbújtak, és onnan figyelve az esetet, rögtön bírságoltak - több autóst is. Az olvasó szerint ez a szigorú eljárás nem lenne szükségszerű.

Osztrák traffipax
meinbezirk.at

Az ilyen forgalmi helyzet talán mindenki számára ismerős. A kereszteződésben ott van a stopvonal, de az ember kicsivel csak-csak továbbgurul, hogy ott álljon meg, ahol már lát is valamit. Ezeket a helyzeteket az élet és a forgalom diktálja, még ha szabályt is szegünk, nap mint nap számos autós elkövet ilyen kis vétségeket.

Elbújva mérnek a rendőrök, és láthatósági mellényt sem vesznek fel

Sokszor láttunk már bokorból vagy egy-egy tereptárgy mögül mérő rendőröket, de felsorolni is nehéz lenne, hogy korábban mennyi helyre voltak képesek elbújni/beolvadni a rend őrei. A cikkben azt is fájlalják az olvasók, hogy egy autóút lehajtójánál a hídpillér mögött rejtőzve mérték a rendőrök az autósokat este, és még láthatósági mellény sem volt rajtuk. Ez pedig borítékolható nyereség, hiszen a lehajtókon az emberek többsége még kicsit gyorsabban suhan, mint amennyit a tábla előír. 110-ről nem lassít rögtön a sofőr hatvanra.

Osztrák traffipax
salzburg.com

Az újság felkereste a bécsi rendőrség közlekedési osztályának helyettes vezetőjét, aki megerősítette, hogy fokozott az ellenőrzés, de ennek több oka is van. Egyik az, hogy fiatal rendőröket tanítanak be, külső helyszíneken így megnövekszik a rendőri jelenlét. Azt, hogy hol fognak mérni, a rendőrök azt általában egy-egy adott őrszobán döntik el aznap. Arra nem tudott válaszolni, hogy miért bújnak el, illetve miért nem hordanak mellényt - erre központi utasítást nem kaptak -, a vezető szerint ez inkább a “vidék” sajátossága, és el is ismeri, hogy a láthatósági mellény kötelező.

Jobban figyeljenek az autósok Ausztriában! Már most több bírságot osztottak ki, mint 2014-ben összesen

A vezetők szerint az autósok fegyelmezettsége csökkent, ezzel szemben pedig a rendőrök most nem türelmesek. A sofőrök figyelmeztetése már nem működik, ezért bírságolnak most mindenkit szigorúan, a legkisebb közlekedési vétségekért is.

Autós szövetségek vezető jogászai szerint ez most egy jogszerű bosszantás a rendőrök részéről. Szerintük a járőrök egy-egy esetben lehetnének elnézőek, emellett pedig megjegyzik, hogy a törvény nem tiltja, hogy elbújjanak, és úgy kontrollálják a szabályok betartását. A jogászok szerint ez az akció egyértelműen a bírságokból való bevételek növelésére szolgál. A rendőrségi osztályvezető ezt alá is támasztotta egy mondatával: Már most több a közlekedési vétségek miatt beszedett összeg, mint 2014-ben összesen.

Osztrák traffipax
krone.at

Ezek alapján jó tudni, hogy ha Ausztriában járunk autóval, akkor érdemes kicsit jobban odafigyelni a sebességünkre és a KRESZ betartására. Bármelyik bokorból előugorhat Herr Polizei, hogy kicsit kivegye a részét a család euró-büdzséjéből, mert kicsit gyorsabban mentünk, vagy úgy gondoltuk, hogy elég csigára lassítani, és nem teljesen megállni egy stoptáblánál.

BEZZEG AUSZTRIA!

Sokféleképp hasonlítgatják egymást a szomszédok, általában mindig az jön ki a végén (hacsak nem az ételek fűszerezettsége a téma), hogy: Bezzeg Ausztria! Ott sokkal jobb ez, sokkal jobb az. És tényleg, számos ponton kimutatható, hogy miben erősebbek sógorék, miért működik náluk jobban sok dolog, hogy miért keres ugyanazzal a munkával általában 3-5-ször többet valaki pár kilométerrel arrébb.

Sajnos, ha azt nézzük, hogy a bírság összege mekkora a fizetéshez képest, akkor megint csak bezzeg Ausztria jön ki jobban. De még a magyarok is jobban járnak, ha inkább a szomszédban szabálytalankodnak. A lenti táblázatot a Kurier adatai alapján állítottuk össze, de Ausztriában sávosan változik a bírságok ára, és attól is függ, hogy a helyszínen fizetjük-e vagy csekken küldik utánunk. A lenti adatok tehát eltérőek lehetnek olvasóink tapasztalataitól.

- -
Szabálysértés Ausztria (Kurier grafikája szerint) Magyarország
Gyorshajtás +40 km/h-ig 90 € (27.900 Ft) 60.000 Ft lakott területen belül, azon kívül 45.000 Ft
Gyorshajtás +30 km/h-ig 50 € (15.500 Ft) 45.000 Ft lakott területen belül, azon kívül 30.000 Ft
Gyorshajtás +20 km/h-ig 30 € (9.300 Ft) 30.000 Ft
Piroson áthajtás 70 € (21.700 Ft) 50.000 Ft
Bekapcsolt biztonsági öv nélküli vezetés 50 € (15.500 Ft) 10.000-20.000 Ft
Záróvonal átlépése 50 € (15.500 Ft) 15.000-30.000 Ft
Egyirányú utcába behajtás szembeforgalommal 50 € (15.500 Ft) 50.000 Ft
Jogosítvány nélküli vezetés (van, csak otthon maradt) 30 € (9.300 Ft) szóbeli figyelmeztetéstől 30.000 forintig terjedhet
Forgalmi nélküli vezetés (van, csak otthon maradt) 20 € (6.200 Ft) 10.000-30.000 Ft
Nem hagy utat dugóban a mentőnek 50 € (15.500 Ft) Nincs megadva
*az árakat 310 forintos árfolyammal számoltuk át

❤️ Nélküled nem tudjuk megírni! Ajánld fel adód 1%-át a Nyugat.hu-nak
Adószámunk: 18889332-2-18 Nyugat Média és Világháló Egyesület
Segítség és letölthető nyilatkozat ide kattintva érhető el.
Köszönjük nektek! ❤️

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Aktuál

Tovább az oldalra