Autóba rejtett pokolgép robbant Törökországban

A hétfő éjjel történt merényletben egy katona meghalt, húszan megsebesültek.

Egy katonai támaszponton robbantottak ismeretlenek. Szemtanúk beszámolója szerint a detonáció olyan erős volt, hogy környékén több épület megrázkódott, sok ablak betört. A Törökország kurdok lakta részén, Hani városában történt merénylet helyszínére mintegy húsz mentőautó érkezett a sérültek ellátására.

Az MTI összefoglalója szerint Törökország délkeleti részén tavaly július óta nem ritkák a hasonló robbantások, mert felbomlott a két éve tartó tűzszünet Ankara és a Kurdisztáni Munkáspárt között. Azóta a területen az összecsapásokban több ezer kurd felkelő és a hadsereg több száz katonája vesztette életét civilek százai mellett. A Kurdisztáni Munkáspárt – amelyet Törökország és több nemzetközi szervezet is terrorszervezetnek nyilvánított – 1984 óta folytat fegyveres harcot a kurd függetlenségért, a konfliktusnak eddig körülbelül negyvenezer halálos áldozata van.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Terror