Autóval, motorral és kerékpárral nyomták, de nagyon a középiskolások

Közlekedésbiztonsági versenyen mutatták meg tudásukat Vas megyei fiatalok. Az elmélet után gyakorlatban is helyt kellett állniuk.

A Vas megyei középiskolák 15-19 év közötti fiataljait várták a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottságának munkatársai a már hagyománynak számító közlekedésbiztonsági versenyre.

Kerékpár kategóriában huszonegy, segédmotor-kerékpár kategóriában tizennyolc, személygépkocsi kategóriában pedig tizenöt középiskolás indult. A versenyzők nemcsak ügyességüket, technikai érzéküket bizonyíthatták, hanem közlekedési ismereteikről is számot kellett adniuk. A KRESZ-tesztet, a drogtotót és az egészségügyi feladatlapot legjobban kitöltött hat-hat tanuló állhatott rajthoz a különböző járműkategóriákban. A kategóriájukban legjobban teljesített diákok pedig az Egerben megrendezendő országos döntőben is bizonyíthatnak.

Közlekedésbiztonsági vetélkedő Szombathelyen
Közlekedésbiztonsági vetélkedő Szombathelyen
Tánczos Mihály

Videónkban megmutatjuk a viharos széllel nehezített akadálypályát és az egy héttel ezelőtti tragikus celldömölki motorbaleset kapcsán azt is megkérdeztük egy fiútól és egy lánytól, hogy a középiskolások beszéltek-e a halálos baleset tanulságairól, illetve mennyire jellemző, hogy a fiatalok fittyet hánynak a szabályokra? A válaszokban a diákok nem próbáltak mellébeszélni. (3:57-től és 7:55-től)

Közlekedésbiztonsági vetélkedő Szombathelyen
Közlekedésbiztonsági vetélkedő Szombathelyen
Tánczos Mihály

Kerékpár kategóriában Horváth Beáta, a sárvári Tinódi Sebestyén Gimnázium és Idegenforgalmi, Vendéglátói Szakképző Iskola tanulója; segédmotor-kerékpár kategóriában Mester Bálint, a szombathelyi Oladi Általános Iskola, Középiskola és Szakiskola diákja; személygépkocsi kategóriában pedig a szombathelyi Savaria Szakképző Iskolából érkezett Gerencsér Bence volt a legeredményesebb.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Aktuál