JD Vance azt mondta, pontosan tudták, hogy Orbán Viktor elveszíti a választásokat, a budapesti látogatás is csak egy hűséges szövetséges melletti kiállásról szólt.
Szomorú, de nem lepődött meg Orbán Viktor választási vereségén JD Vance amerikai alelnök - írja a Politico alapján a 24.hu.
A republikánus politikus azt mondta, tudták, hogy „Viktor elveszíti a választást”, de azért álltak ki mellette, mert „ő az egyik azon kevés európai vezető közül, aki hajlandó volt szembeszállni a brüsszeli bürokráciával”.
„Orbán 16 év alatt átformálta Magyarországot” – tette hozzá.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!