Az árspekuláns multik főleg Magyarországon aktívak

Kijöttek az új európai inflációs adatok.

Magyarország – és főleg a magyar kormány - immár 13 éve vívja élet-halál harcát. Azért nehéz a helyzete, mert az ellenfél folyamatosan változik.

Hol a migránsok, hol Soros György, hol az ENSZ (ezt már majdnem elfelejtettük) veszélyezteti létünk. Brüsszel legalább állandó gonosz, viszont újabban vele van a legtöbb gond, neki köszönhetők például azok a szankciók, ami miatt apró gazdasági nehézségeink Recesszióban a magyar gazdaság, beteg az ipar és a szolgáltatások 2023. August 16. 08:46 támadtak és némi infláció is van.

Ma reggeli rádiós beszédében a miniszterelnök megszakértette az utóbbi témát.

„A háborúból és a szankciókból következik valamennyi áremelés, de az áremelések mértéke a boltokban nagyobb volt, mint amekkorát a gazdasági helyzet indokolt, ez pedig árspekuláció és a multik ebben élen jártak”

- idézi az MTI Orbán Viktort.

Hogy miért lódultak neki az árak már a háború előtt, azt nem fejtette ki a kormányfő, ahogy azt sem, hogy miért Magyarország kapta a legnagyobb ütést.

Szintén homályban marad, hogy miért pont nálunk spekuláltak vadul a gonosz multinacionális cégek, miközben sok más európai országot békén hagytak.

„Az árspekuláns multikat erővel kell rákényszeríteni arra, hogy abbahagyják az indokolatlan áremelést”

- vázolta a háború újabb nagy frontvonalát a kormányfő.

Az európai bizottság statisztikai hivatala ma publikálta a legfrissebb adatokat, amely megmutatja, hogyan áll a nagy küzdelemben Magyarország.

Ezek szerint az unióban az átlagos infláció jelenleg 6,1 százalék, már számos országban (Belgium, Luxemburg, Spanyolország, Ciprus stb.) a válság előtti szinten van. Vannak országok, amelyek még küzdenek az áremelkedéssel.

És van egy ország, amely 17,5 százalékkal minden sorból kilóg. Vajon melyik az?

Eurostat

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság