Az ÁSZ megmagyarázta, miért rohanta le a NAV a Momentum székhelyét

A Momentum Mozgalom mintegy 500 millió forint költségvetési támogatás törvényes felhasználását nem igazolta.

A Momentum Mozgalom az 2018. évi országgyűlési választási kampányára összesen mintegy 500 millió forint állami támogatás igényelt és kapott. Mivel a párt ennek törvényes felhasználását nem igazolta, az ÁSZ az az ellenőrzés során feltárt tényeket, körülményeket törvényi felhatalmazás alapján továbbította a hatáskörrel rendelkező hatóságnak (ügyészség) a szükséges eljárások lefolytatása, a múltban elkövetett szabálytalanságok miatt az intézkedések megtétele érdekében - közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) egy közleményben.

Az ÁSZ leszögezte: a Momentum Mozgalom a törvényben előírt határidőben, illetve azt követően sem bocsátott az Állami Számvevőszék rendelkezésére semmilyen a kampánypénzek szabályszerű felhasználását igazoló bizonyítékot; szerződést, számlát, bizonylatot.

Mivel a Momentum Mozgalom nem igazolta a törvényes gazdálkodásnak való megfelelést, ezért az ÁSZ 2019. január 16-án – a feljelentés mellett – kezdeményezte a párt költségvetési támogatásának felfüggesztését. Az ÁSZ a jelentés nyilvánosságra hozatalával egyidejűleg tájékoztatta a Momentum elnökét, hogy milyen dokumentumokkal kell igazolnia az ÁSZ felé azt, hogy a pártnál – a jövőre vonatkozóan – megteremtették a vonatkozó törvényeknek megfelelő gazdálkodás feltételeit, a költségvetési támogatásból, illetve az egyéb támogatóktól, párttagoktól származó pénzügyi források felhasználásának és elszámolásának törvényes feltételeit.

A Momentum Mozgalom elnöke 2019 februárjában megküldte az Állami Számvevőszék részére a gazdálkodás törvényességének kereteit igazoló dokumentumokat. Ezek alapján az ÁSZ megállapította, hogy a pártnál

a jövőre vonatkozóan megteremtették a törvényi előírásoknak megfelelő gazdálkodás alapvető kereteit,

így az ÁSZ 2019. február 28-án közölte: a Momentum Mozgalom hozzájuthat a felfüggesztett állami támogatásához. Az ÁSZ felhívta a párt elnökének figyelmét a gazdálkodásra vonatkozó törvényi előírások betartására a jövőre vonatkozóan.

Az ÁSZ már ekkor is hangsúlyozta, hogy a költségvetési támogatás felfüggesztésének visszavonására vonatkozó intézkedés semmilyen módon nem befolyásolja az ÁSZ január 16-án lezárt ellenőrzésének tényszerű megállapításait, továbbá a költségvetési támogatás felfüggesztésének visszavonása

semmilyen formában nem érintette – értelemszerűen – az ÁSZ feljelentése alapján megindított hatósági eljárást, illetve annak indokoltságát.

Végül azt is megjegyezte, hogy alapvető jogállami érdek és a közpénzeket érintő korrupció elleni védettség érdeke, hogy a pártok szabályszerűen, elszámoltathatóan és átláthatóan gazdálkodjanak az adófizetőktől és a támogatóiktól kapott pénzekkel. Az Állami Számvevőszék a törvényi előírások szerint ellenőrzi, hogy a pártok betartják-e a gazdálkodásukra vonatkozó törvényeket. Az ÁSZ minden pártot azonos törvényi előírások és eljárási szabályok szerint ellenőriz - tette hozzá.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet