Az ökölvívóknál is csaltak, de nem változtatják meg az olimpiai eredményeket

Eddig 36 bírót tiltott el a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség.

A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) 36 bírót és játékvezetőt tiltott el a riói olimpián résztvevők közül.

Az AIBA csütörtökön döntött úgy, hogy eltiltják azokat, akik ellen vizsgálat zajlik. Mindezt azután kezdték el, hogy az olimpia több ökölvívó mérkőzésén is számos kritika érte a játékvezetőket és a bírókat a pontozás miatt.

Sokan már Levit és Tiscsenko meccsénél is csalást kiáltottak, az orosz egyhangú pontozással nyerte meg az aranyat a kazah ökölvívó ellen
Getty

Az érintettek a vizsgálat lezárásáig nem vehetnek részt nemzetközi versenyeken.

Nem csak az ökölvívók mérkőzései voltak gyanúsak

Már az olimpia ideje alatt is felmerült Egyre nagyobb balhék vannak az olimpiai bírók körül 2016. August 16. 17:39 , hogy az ökölvívó és a birkózó bírók is befolyásolták az eredményeket.

Lőrincz Viktortól a bronzérmet vette el a bíró - állítása szerint felsőbb utasításra
MTI/Kovács Tamás

Így volt ez Lőrincz Viktor birkózó esetében is, akinek a bronzmérkőzésén fordultak elő kétes bírói ítéletek. Mint később kiderült, Staniszlav Sernek valóban elcsalhatta a mérkőzést Elismerte a birkózóbíró, hogy elcsalta Lőrincz olimpiai bronzmeccsét 2016. September 01. 09:39 , ez azonban nem volt hatással a mérkőzés eredményére, a szövetség nem változtatott rajta.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Egyre nagyobb balhék vannak az olimpiai bírók körül

Nem csak a birkózóknál, az ökölvívóknál is vannak kétes döntések.

Elismerte a birkózóbíró, hogy elcsalta Lőrincz olimpiai bronzmeccsét

Staniszlav Serneknek felülről adták az utasítást.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport