Az Orbán-kormány megfosztaná a dolgozókat attól, hogy évi 7 szabadnapról maguk rendelkezzenek

Készül a Munka törvénykönyve módosítása.

Bizonyos esetekben megtagadhatná a fizetett szabadság kiadását a munkáltató a munkavállaló által kért időpontban a Munka törvénykönyve tervezett módosítása szerint - írja a Népszava. Vagyis az Orbán-kormány megfosztaná a dolgozókat attól, hogy évi 7 szabadnapról maguk rendelkezzenek – hívta fel a figyelmet a Magyar Szakszervezeti Szövetség.

Zlati Róbert elnök szerint legalább ennyire aggályos az a pont, amely lehetőséget adna a munkáltatónak, hogy ráutaló magatartással felmondásra bírja azokat, akik megváltozott egészségi állapotuk miatt nem tudják tovább ellátni munkakörüket. Ez embertelen – szögezte le.

A jelenlegi előírás és gyakorlat ugyanis azoknak az embereknek, akik a koruk vagy egészségi állapotuk miatt nem tudják tovább ellátni korábbi munkájukat, könnyebb vagy más feladatot és munkakört ajánl fel cégen belül a munkáltató. Ha ebben nem tudnak megállapodni, végkielégítéssel lehet felmondani neki. A kormány javaslata a szociális és jogi szempontból is indokolt megoldást szüntetné meg - írja a lap.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság