Az osztrákok ezerrel kaparják ki az iszapot a Fertő-tóból

És a Dunából alkarnak vizet vezetni a tóba.

„Burgenland tartomány két évvel ezelőtt saját céget alapított a Fertő tó kiszáradása elleni küzdelemre” – írja az ORF.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

A Seemanagement Burgenlandnak most megjelent első beszámolója, amelyben többek között az olvasható, hogy az elmúlt hónapokban mintegy 60 ezer köbméter iszapot távolítottak el a tóból.

A tó 14 települése közül 11-ben a kikötők medrét és az oda vezető útvonalakat kotorták ki, és a munkát folytatják, a terv 100 ezer köbméter eltávolítása.

A Fertő-tó
Enyugat.hu

Azt tervezik, hogy minden településen ülepítő medencét hoznak létre, az iszapot ezekben tárolhatnák addig, amíg a mezőgazdaságban fel nem használják. De ehhez meg kell még győzni a települések vezetőit.

A Seemanagement Burgenland a nádas karbantartásával is foglalkozott: 6 ezer folyóméternyi nádcsatornát javítottak ki és tűzvédelmi gátakat is építettek.

Az ORF-nek nyilatkozó tartományi tartományi tanácsos szerint továbbra is tervben van, hogy a Dunából vezessenek vizet a Fertő tóba. Ezzel kapcsolatban még folynak a tárgyalások.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Tech