„40 éve volt utoljára női taxis Szombathelyen. Most ketten vagyunk. Én körülbelül egy éve viszem az utasokat, a másik hölgy néhány hónapja kezdett. Én az egyik, ő a másik társaságnál, kettő van a városban” – mesélte Szalai Vivi, amikor egy esős délutánon bepattantam mellé a taxiba. És miután elmondtam, hova szeretnék eljutni, rögtön hangot adtam meglepettségemnek, hogy egy női taxissal utazom. Ő viszont már hozzászokott, hogy szinte mindenki ledöbben, hogy nőként ezt a munkát választotta. Az első döbbenet után pedig a legtöbben rá is kérdeznek, miért.
A közvetlen, mosolygós lány – ahogy nekem - mindenkinek szívesen válaszol. 24 éves, egyetemre jár és táncot tanít, mellette ez ideális munka, hiszen rugalmas az időbeosztás és mivel a párja szombat éjszakánként taxizik, kézenfekvő volt, hogy hét közben ő használja a kocsit. Csak hétvégére, nem lenne értelme fenntartani egy taxit.
Amúgy pedig nagyon szeret vezetni, és szereti az embereket. Közben oda is értünk az úti célomhoz, így megkértem Vivi, folytassuk a beszélgetést egy másik időpontban. Néhány héttel később pedig már fotósunkkal együtt vett fel a Nyugat.hu szerkesztőségénél.
Vivi azt mondja, az már jó napnak számít, amikor 15 fuvart megcsinál. Hét közben főleg az idősek utaznak: boltba, kórházba, MÁV-rendelőbe. Hétvégente pedig a fiatalok szórakozni.
Az idősek nagyon örülnek annak, hogy beszélgethetnek: unokákról, boltról, orvosi problémáikról. Az általános témák: időjárás, forgalom, globális felmelegedés, utak állapota. Érdekes módon a politikát a legtöbben inkább kerülik.
Megtudjuk tőle, hogy akár egyetlen kérdésből is fel lehet mérni, hogy az utas szeretne-e beszélgetni vagy sem. „Felteszek egy általános kérdést, például, milyen volt a napja, és abból az egy válaszból leszűröm. Ha nem akar, akkor felhangosítom kicsit a rádiót arra a 10 percre és úgy megyünk tovább. Én szívesen beszélgetek, de ha az utas éppen nem, azzal sincs semmi baj” – mondja a fiatal lány és hozzáteszi, nagyon sok területről kap információkat, ami jó, mert lehet, hogy egy másik beszélgetésben újra előjön a téma és ő mond valami újat egy másik utasnak.
Amikor arról kérdezem, volt-e már konfliktusa, vagy akadt-e olyan pasi, aki ki akart vele kezdeni, mindkettőre nem a válasz. „A férfiak valamiért eleve megszeppennek, amikor szembesülnek vele, hogy nő vezeti a taxit. Van, aki zavarba is jön. Nagyon udvariasak, tisztelettudóak” – meséli Vivi, de azért megjegyzi, a kollégáktól már hallott durvább eseteket.
„Előfordul, hogy estefelé a férfiak, ha egy kicsit több alkoholt ittak, akkor megkérdezik, hogy miért erre jöttem, miért nem arra, szerintük a másik irányba rövidebb, de különösebben nem akarnak beleszólni a vezetésbe.” Egyébként a taxis dönti el merre megy, Vivi kitapasztalta már, hol, mikor, mekkora a forgalom. Mivel fix árral dolgoznak, mindegy, hogy a hosszabb vagy a rövidebb úton megy, az a fontos, hogy időben odaérjenek. Ezt meg is értik az utasok.
Közben megérkeztünk Vivi törzshelyére, ahol kávézni szokott a kollégákkal, akik nagyon hamar befogadták. Most velünk ül be egy gyors feketére. Míg várjuk a kávét, a lány elgondolkodik, hogy igazából lehetne konfliktusa, ha nem olyan lenne a személyisége amilyen. „Az utasok azt szokták mondani, ide való vagyok.”
És valóban, Vivi nyitott, karakán, laza, érdeklődő, aki azt vallja, amíg lehet, addig az utasnak van igaza. Persze fontos a türelem is, az is kell ehhez a munkához. Nemcsak az emberekhez, a vezetéshez is.
„Szombathelyen sajnos egyáltalán nem előzékenyek az autósok, nem segítik egymást. Napközben lehet gördülékenyen közlekedni, viszont reggel nyolckor, vagy délután kettő körül, a műszakváltásnál, és a négy órás csúcsnál őrület, hogy mi van, és mit vált ki ez az emberekből. Hiába lehetne több fuvart csinálni, képtelenség olyankor” - magyarázza Vivi. Szerinte a beígért elkerülőkre, főleg a kőszegire nagy szükség lenne. A most felújított utak jók, de a többivel sok probléma van. Akadnak olyan útszakaszok Szombathelyen, amik járhatatlanok, “az ember otthagyja az autó alját”.
A kávé után visszaülünk a taxiba, hogy Vivi visszavigyen minket a szerkesztőségbe, de közben még arra megkérem, meséljen egy olyan taxis történetet, amire szívesen emlékszik vissza.
A sok ilyen közül azt ragadta ki, amelyben egy idős bácsi rossz vonatra szállt fel a szombathelyi vasútállomáson. Ezért az első megállónál leszállt Kámonban, taxit hívott, mert 10 perc múlva indult az a vonat, amire valójában fel kellett volna szállnia. Vivit küldték érte. A bácsinak három bőröndje, egy táskája és egy macskája volt hordozóban, ráadásul gyengénlátó és nagyothalló volt. Nagyon aggódott, hogy lekési a vonatot. Szerencsére az első vágányról indult a vonat.
„Mikor odaértünk az állomásra, gyorsan megfogtam a bőröndjeit, a macskát, és előre rohantam. A kalauz már majdnem indította a vonatot. Mondtam neki, hogy ez a vonat sehova nem megy addig, amíg a bácsi ide nem ér. Rendes volt a kalauz, megvárta a nehezen közlekedő bácsit, akit felsegítettem a vonatra. Nagyon hálás volt, én meg nagyon boldog, hogy sikerült.”
Mire a történet végére érünk, mi is megérkezünk, és nem foglaljuk már tovább a taxit. A lehúzott ablaknál Vivi még megjegyzi, lehet, hogy volt némi szerepe abban, hogy miután ő elkezdett dolgozni, egy másik hölgy is taxizásra adta a fejét, hiszen, miért ne lehetnének női taxisok Szombathelyen is, ahol eddig ez Győrrel, Sopronnal, Budapesttel ellentétben nem volt bevett szokás. De majd most...
