Sulipólós siker: Bajnok a szombathelyi Aligátorokra épülő Gothárd iskola

Megnyerte a Sulipóló országos döntőjét a szombathelyi Aligátorok Vízilabda Utánpótlás Sportegyesületre épülő Gothard Jenő Általános Iskola I. korcsoportos vízilabdacsapata.

A diákolimpia versenyrendszerébe tartozik a Sulipóló is, amelyet már 23-adszor rendezett meg a Magyar Vízilabda Szövetség. Az idei tanévben 284 csapat versengett három korcsoportban (fiú és lány kategóriában). A legnagyobb létszámú helyi versenyek győztesei juthattak az országos döntőbe, amelynek Kecskemét volt a házigazdája. Köztük volt a Gothard Jenő Általános Iskola három csapata is, melyeknek tagjai az Aligátor Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület versenyzői.

A legnagyobb sikert a legkisebbek, az I. korcsoportosok aratták: Koszti Péter és Korn Tamás tanítványai megszerezték az aranyérmet. A csoportmérkőzések során a Balatonboglárt 4-3-ra, az Egert 6-2-re verték. A csoportgyőzelem egyben a döntőbe jutást is jelentette. A Szolnok csapata volt az ellenfél; igencsak izgalmas volt a finálé, hiszen egy perccel a mérkőzés vége előtt még a szolnokiak vezettek két góllal (4-6). De sikerült fordítani, 7-6-os győzelmükkel bajnokok lettek, és a vándordíjat is hazahozhatták a szombathelyiek.
A csapat tagjai: Kovács Kevin, Gombos Máté, Gergácz Olga, Tóth Mátyás, Makarenkó Balázs, Mihalcsics Tamás, Galambos Ádám, Murai Barnabás, Joó Soma, Horváth Richárd. (A fiúcsapatokban lányok is szerepelhettek.)

A II. korcsoportosok peches módon estek el a döntőben való szerepelés lehetőségétől. A Tatabánya elleni csoportmérkőzésükön úgy kaptak ki a gothardosok 4-3-ra, hogy az utolsó tíz másodpercben ítéltek egy büntetőt ellenük. A Győr csapatát 11-0-ra legyőzték, de tovább csak a csoportgyőztes juthatott.
A csapat tagjai: Juhász Samu, Birkás Emma, Birkás Barnabás, Prácser Botond, Szieber Bence, Németh Bódog Péter, Dallos Ákos, Szabó Noémi, Novák Donát, Galambos Bence. Felkészítő: Ács Tímea.

A III. korcsoportban 15 csapat vehetett részt a kecskeméti országos tornán. A Gothard egy kettes csoportba került, amelyben éppen a nagyon erős, későbbi győztes Csongrád csapatát kapta ellenfélül. A több felsőbb korosztályban játszó játékossal felálló rivális ellen nem tudtak csodát tenni a Vas megyeiek, először 5-0-ra, majd 6-2-re kaptak ki, így nem folytathatták a küzdelmet.
A csapat tagjai: Makrai Kornél, Kocsis Donát, Kneisz Csanád, Laczkó Martin, Burka Bence, Ekler Zsombor, Fatalin Tamás, Pungor Péter, Zubrics Péter, Rádli Rózsa. Felkészítő: Gortva Zoltán.

A Gothard iskola I. korcsoportos, aranyérmes csapata

Felső sor, balról: Korn Tamás (edző), Horváth Richárd, Koszti Péter (edző), Gergácz Olga, Murai Barnabás, Makarenkó Balázs Alatta: Tóth Mátyás, Mihalcsics Tamás, Galambos Ádám, Joó Soma, Gombos Máté. Alul: Kovács Kevin. Fotó: Gothard Jenő Általános Iskola
Gothard Jenő Általános Iskola
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport